Vágólapra másolva!
Menesztették a belga futballbajnok Club Brugge vezetőedzői posztjáról Carl Hoefkenst, akinek az irányításával története során először jutott Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőbe az együttes.

A 44 éves szakembert szerdán mentették fel a munkavégzés alól, miután a csapat a múlt héten 4-1-es vereséget szenvedett a Belga Kupában a vendég St. Truidentől, kedden pedig 1-1-es döntetlent játszott bajnoki meccsen, szintén otthon a Leuvennel. A Brugge így negyedik a tabellán, hátránya pedig 12 pont a listavezető Genkkel szemben.

Hoefkens mindössze hat hónapig irányította az együttest, másodedzőből lett vezetőedző, amikor Alfred Schreuder az Ajax Amsterdamhoz szerződött.

Carl Hoefkenst kirúgta a Club Brugge Forrás: Belga via AFP/Bruno Fahy

A Brugge ősszel második lett saját BL-csoportjában az FC Porto mögött, kiejtve az Atlético Madridot, valamint a Bayer Leverkusent.

A klub vezetése elismeréssel írt a nemzetközi kupasorozatban elért sikerekről, ugyanakkor hangsúlyozta, a hazai bajnokságban és kupában mutatott teljesítmény nem felel meg az előzetes elvárásoknak, ezért megválik Hoefkenstől.

A Brugge jövő vasárnap az éllovas Genk vendége lesz a belga bajnokságban, februárban pedig a portugál Benficával találkozik a BL nyolcaddöntőjében.