Vágólapra másolva!
Az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) szereplő Wycombe Wanderers támadóját, Tjay De Barrt kórházba szállították, miután a Plymouth Argyle elleni, 1-0-s vereséggel végződő meccsen összeesett a pályán.

A 22 éves gibraltári válogatott játékost a Home Park pályáján kellett ellátni, miután

a lefújást követően a földre esett, amikor senki nem volt körülötte. Az orvosok azonnal odasiettek a játékoshoz, aki a füvön feküdt, miközben a csapattársak köréje gyűltek. Több ezer aggódó szurkoló figyelte a lelátóról az esetet néma csendben. A drámai pillanatok után a klub közlése szerint stabil állapotban szállították kórházba

a játékost. A Wycombe Wanderers megköszönte az egészségügyi személyzet gyors és szakszerű segítségét.

"Tjay De Barrt az orvosok a helyszínen ellátták, jelenleg jól van, de kórházban további vizsgálatok várnak rá" - tette hozzá a klub.

A Wycombe másodedzője, Richard Dobson így nyilatkozott az esetről: „Felállt és beszél, de nyilvánvalóan nem akar az ember ilyet látni a meccs végén.

Steven Schumacher, a Plymouth menedzsere a BBC Radio Devonnak elmondta,

De Barr panaszkodott a játékvezetőnek amiatt, hogy a meccs vége felé nem érzi jól magát, miután egy ütést kapott a bordáira, és nehezen kapott levegőt. Vélhetően emaitt esett össze.

"Ilyet soha nem akarsz látni a futballpályán" - mondta. - Amikor ilyesmi történik, akkor