Vágólapra másolva!
Egy nappal a labdarúgás háromszoros világbajnokának, a 82 éves korában elhunyt Pelének a temetése után máris megvan a legendás focistáról elnevezett első stadion.

De nem Brazíliában, sőt még csak nem is Dél-Amerikában: az Afrika partjai mellett lévő Zöld-foki Köztársaság nemzeti stadionja, az eddigi Estadio Nacional de Cabo Verde fogja Pelé nevét viselni egy szerdai elnöki rendelet nyomán.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a brazil legenda keddi temetésén mondta azt, hogy minden országban el kellene nevezni egy stadiont Peléről (az ötletet már Pelé fia, Edinho is felvetette).

Az első Pelé-stadion a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában Forrás: Origo

"Ez egy tisztelgés, amellyel elismerjük az alakját, és, hogy mindannyiunkat naggyá tett. Fizikailag ugyan elment közülünk Edson Arantes de Nascimento, de hamarosan egy olyan ikon lesz a tömegek számára, aki megmutatja, hogy a sport képes egyesíteni a világot. A Zöld-foki Köztársaság és Brazília történelme és kultúrája kéz a kézben jár, bizonyítva, hogy két testvér országról van szó, melyeket összeköt a közös nyelv és a hasonló identitás.

As a tribute and recognition to this figure that makes us all great, I manifest the intention of naming our national stadium as "Pele Stadium", in an initiative that, I believe, will be followed by several countries around the world," Ulisses Correira e Silva wrote on Facebook. Pelé mindig is egy viszonyítási pont volt, és örökre az is marad Brazíliában, a portugál nyelvű országoban és az egész világon, egy példakép lesz, aki generációkat köt össze" - írta közleményében Ulisses Correira e Silva, a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnöke.