Vágólapra másolva!
Még december 17-én történt az a botrányos eset, amiről a Marca című spanyol lap a minap beszámolt. Csak mostanra végzett ugyanis a fegyelmi bizottság a munkájával, bőven akadt dolga egy kölyökmeccs miatt.

Karácsony előtt a 12 éves korosztályban vívott Alfindén EFB-Cristo Rey meccsen gurult el az egyik kissrác gyógyszere. Egy játékmegszakítást kihasználva

rátámadt az ellenfél csapatának egyik focistájára, majd az annak a segítségére siető társaira, mindezt tetézve még a bírót is megsértette. Az ámokfutásának következményeként – mielőtt persze kiállították – egy jófajta tömegverekedés tört ki a pályán, amelyben hatan megsérültek, ketten olyan súlyosan, hogy kórházba kellett őket vinni

- írja a Blikk Sportal.

A fegyelmi bizottság az ügyben összesen 58 meccsnyi eltiltást osztott ki, ebből

a főbűnös egymaga 25-öt kapott.