Vágólapra másolva!
Óriási káoszba fulladt és vérfürdővel ért véget a spanyol alacsonyabb osztályban megrendezett Unión Pedro Hidalgo-CD Firgas futballmérkőzés. A meccs után a vendégcsapat edzőjének késsel okozott sérülést az egyik feldühödött szurkoló.

A Las Palmasban rendezett amatőr mérkőzés elképesztő botrányba fulladt, a játékvezető jelentése szerint a meccs végén az egyik hazai játékos hatalmas erővel vágta nyakon az ellenfelét. A balhé ezzel nem ért véget, a szurkolók behatoltak az öltözőbe és óriási verekedést robbantottak ki, amely során a vendégek edzője súlyosan megsérült.

"Ütések, lökések, rúgások.

írta jelentésében a bíró.

A mérkőzés játékvezetője a jegyzőkönyvben a futballisták közötti különböző fenyegetésekről is beszámolt.

üvöltötte az egyik labdarúgó. A bíró jelentéséből az is kiderült, hogy CD Firgas két kapusa a játékvezető öltözőjébe menekült, miután megtámadták őket.

A megtámadott csapat tagjai panaszt nyújtottak be a Nemzeti Rendőrségnek, és a helyi szövetség is intézkedni fog az ügyben.

Forrás