A labdarúgó NB I 24. fordulójának zárómérkőzésén a Zalaegerszeg meglepetésre 1-0-ra legyőzte hazai pályán a címvédő Ferencvárost. A meccs után a ZTE edzője, Ricardo Moniz odaszúrt egyet a Fradinak, miszerint a zöld-fehérek a klasszis játékosokat megveszik, míg ők kinevelik a tehetségeket.
Az M4 Sportnak adott mérkőzés utáni nyilatkozat során nem mindennapi dolgot tett Moniz, aki interjú közben magához hívta az ellenfél edzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot, hogy készüljön közösen a beszélgetés.
A jelenet a linkre kattintva megtekinthető.
A Nemzeti Sport megírta, hogy Moniz, aki korábban a Ferencváros trénere is volt, a meccs utáni értékelésében elmondta, hogy csapata megérdemelt győzelmet aratott, majd az ellenfél átigazolási politikáját kritizálta.
"Most megérdemelt győzelmet arattunk. Sikeres volt a filozófiánk, magasan letámadtunk, nagyon keményen edzettünk ezért. Nincs nagy büdzsénk, rengeteg pénzünk, nekünk a munkát kell beletennünk. Eljutottunk odáig, hogy kilencvenöt percig tudtuk tartani a presszingelést, ennek a munkának a gyümölcse ez a győzelem" - mondta a holland edző.

"Keményen dolgoztunk azon, hogy öt másodpercen belül visszaszerezzük az elveszített labdákat, és nyolc másodpercen belül már kontrát tudjunk indítani. A kreativitás a Fradi nagy erőssége klasszis játékosaikkal, akiket pénzért megvesznek. Nekünk erre nincs lehetőségünk, nekünk fel kell edzeni erre a szintre a labdarúgókat. Minden magyar büszke lehet arra, amit a ZTE képvisel: mi kineveljük ezeket a játékosokat. A kreativitáson még dolgoznunk kell, ha az megvan, akkor több góllal is nyerhettünk volna. A Ferencváros szerintem ideges volt a helyzet miatt, ezt nem tudtam mire vélni" - tette hozzá Moniz.
A hetedik helyezett Zalaegerszeg két vereség után tudott nyerni az NB I-ben, Moniz csapata a Fradi elleni meccset megelőzően kikapott a kieső helyen álló Honvédtól.