A labdarúgástól 2022 novemberében váratlanul visszavonuló, ám az utóbbi hónapokban inkább a válási balhéjai miatt címlapra kerülő Gerard Piqué az el Paísnak adott interjújában nem mindennapi részleteket árult el a visszavonulásáról.
Az interjú sok témát érintett, ezek közül talán a legérdekesebb a visszavonulás volt. Az legalábbis biztosan, amit ezzel kapcsolatban mondott a világbajnok és Európa-bajnok egykori védő.
"A sok éven játszottam, és bizonyos helyekre minden alkalommal nehéz volt menni. Ha délután négy órára tették a meccset, ebéd után, a tűző napon, nem volt kedvem játszani" - mondta őszintén Gerard Piqué. Aki hozzátette, már nem volt ugyanolyan az "étvágya", új kihívásokra volt szüksége.

"Láttam, hogy a csapatban sem vagyok olyan fontos, mint korábban. Nem éreztem jól magam. Helyesen döntöttem" - árulta el a korábbi focista, akinek mint ismert, a magánéletében is új "kihívásokra" volt szüksége, mivel a kolumbiai popsztárt, Shakirát is lecserélte az új szerelmére, Clara Chia Martira.