Vágólapra másolva!
A magyar Labdarúgó Szövetség közleményben erősítette meg a történelmi Magyarországot ábrázoló molinók stadionba bevitelére vonatkozó állásfoglalást, kiemelte, hogy a döntést saját hatáskörben hozta meg az európai szövetség (UEFA) és diszkriminációellenes csoportja (FARE) "megfontolt és körültekintő nyilatkozatát értékelve".

Ezzel - amint olvasható a tájékoztatásban - a számos országban élő többszázezres magyar szurkolói közösség egysége előtti tiszteletet kívánja kifejezni: a rasszista és kirekesztő üzenetet nem tartalmazó drapériákat beengedi a stadionba.

Az MLSZ a szerda esti közleményében úgy fogalmaz, hogy

"engedélyezi a rasszista és politikai tartalom nélküli molinó bevitelét, a nemzetközi szervezetek pedig továbbra is tiltják a rasszista vagy politikai üzenetet hordozó molinókat".

Emlékeztet rá, hogy korábban - Csányi Sándor elnök ígéretének megfelelően - tisztázó kérdést tett fel az ügyben érdekelt nemzetközi szervezeteknek. Az UEFA és a FARE írásos állásfoglalását értékelve és a helyzetet mérlegelve az MLSZ azt a döntést hozta, hogy "az egyértelmű vagy rejtett szövegek és

szimbólumok nélküli történelmi Magyarország térkép megalapozottan nem képezi fegyelmi eljárás tárgyát, ezért engedélyezi a szövetség feltételeinek megfelelő drapéria bevitelét".

A szervezet úgy érzékelte, hogy a keddi állásfoglalásában leírt helyzetet "néhány esetben félreértették, félremagyarázták", és "a sajtóban megjelent bizonytalanságok és félreértések miatt tartotta fontosnak megismételni, megerősíteni és rövid magyarázattal kiegészíteni" a korábbi közleményét.

Az üggyel kapcsolatban a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) szerdán közleményt adott ki, miszerint megkeresésére az európai szövetség (UEFA) cáfolta, hogy "engedélyezte volna" a történelmi Magyarországot ábrázoló jelképek használatát a magyar válogatott meccsein, ezen jelképek használatát továbbra is fegyelmi vétségnek tekinti és büntetni fogja.

rReagált az MLSZ Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyar szövetség az újabb közleményében hangsúlyozta, hogy a történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte.

A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak,

ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik. Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen.

és harcolni fog a rasszista, kirekesztő vagy politikai üzenetekkel szemben. Ugyanakkor az MLSZ a két szervezet írásos nyilatkozata ismeretében úgy ítéli meg, hogy a szövetség álláspontját a szervezetek érdemben nem vitatták és nem cáfolták, ezért a szövetség az általa előírt feltételeknek megfelelő drapériát beengedi a stadionba a következő két mérkőzésre, azzal a meggyőződéssel, hogy a fegyelmi vétséget eredményező egyértelmű vagy rejtett üzenetek kizárása esetén nem lesz megalapozott fegyelmi eljárás a kizárólag a térképet ábrázoló drapériák kihelyezésével kapcsolatosan" - olvasható a tájékoztatásban.

Az MLSZ úgy fogalmaz: álláspontja szerint "a fentiek egyértelműek, megalapozottak és szabálykövetőek, és a FARE, az UEFA és az MLSZ is megfelelő körültekintéssel állt hozzá a kérdéshez".

"Ismereteink szerint egyedül a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) értelmezte saját szemszögéből egyoldalúan és

vélhetően korlátozott információk birtokában a tényeket, és támadta meg indokolatlanul az MLSZ döntését. Az MLSZ a maga oldaláról a román szövetséggel való együttműködését korrektnek tekinti,

és a jövőben is törekszünk a jó viszony megőrzésére, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kérdésbe való beavatkozása illetéktelen és megalapozatlan. Éppen ezért levélben tájékoztattuk a társszervezetet, hogy jelen esetben nem a román szövetség kompetenciájába tartozik az MLSZ által meghozott döntés megítélése és kommunikációja" - áll a közleményben.

A szövetség egyúttal idéz a FARE leveléből, "melyben a szervezet vezetője egyértelműen megerősíti a magyar álláspontot: a történelmi Magyarország térkép önmagában nem diszkriminatív szimbólum, amelyről a FARE jelentést készíthetne a nemzetközi labdarúgó szervezeteknek, az UEFA-nak vagy a FIFA-nak". Ugyanakkor egyéb szimbólumokkal, rigmusokkal és bizonyos viselkedéssel kiegészülve már jelentéstételhez vezethet.

A hazai szövetség az UEFA főtitkárának MLSZ-hez címzett hétfői leveléből is idéz, melyben "megerősíti, hogy a szervezet diszkrimináció ügyében büntetés nélkül lezárta az MLSZ-szel szembeni, a molinó kihelyezése miatt indított fegyelmi eljárást a kérdésben a magyar-olasz mérkőzést követően, ezzel egyfajta precedenst teremtve".