Vágólapra másolva!
A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám január végén közös megegyezéssel távozott a svájci FC Basel csapatától, s azóta nem volt hír a pályafutásáról. Most erről is szót ejtett a rutinos támadó.

Budapesten vett részt pódiumbeszélgetésen Szalai Ádám, ahol többek között elérulta, hogy orvosnak készült,

kapitányként rögtön tilalmat vezetett be a válogatott öltözőjében, jelenleg pedig főállású apának tartja magát. Szalai Ádám itthon már nem akar futballozni,

de sokat adna vissza a hazai labdarúgásnak - írja a Magyar Nemzet.

"Kicsit olyan volt, mint amikor az első barátnőmmel szakítottam.

– húzott érdekes párhuzamot Szalai arról, hogyan dolgozta fel a válogatott karrierje végét, miután a tavaly szeptemberi, olaszok elleni Nemzetek Ligája-meccsen elköszönt a nemzeti csapattól.

Szalai Ádám a válogatottól már igen, a profi focitól még nem vonult vissza Forrás: NurPhoto via AFP/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

"Marcót (Rossi szövetségi kapitányt) nem hívtam fel, hogy vegyen vissza, de nagyon megviselt az elválás – tette hozzá.

– Most is hiányzik a válogatott, hogyne hiányozna, de ilyen az élet, egyszer minden véget ér. Nem akartam megvárni, hogy azt mondják, már nem kellek. Én akartam dönteni."

Szalai Ádám 2020-ban Dzsudzsák Balázs után lett a válogatott csapatkapitánya, és az utolsó két évében már szembetűnő volt, hogy nehezen pótolható vezéregyéniség.

"Amikor csapatkapitány lettem, egyvalamit rögtön betiltottam:

nem lehetett semmilyen felvételt készíteni az öltözőben a meccsek előtt, mert nem akartam, hogy hasonló beszédek kiszivárogjanak – árult el egy kulisszatitkot Szalai a híres beszédéről.

– Folyton rágták a fülemet emiatt, már azt is megígérték, hogy csak magunknak készülne, és biztos nem kerül a nyilvánosság elé. Így aztán az Izland elleni meccs előtt elkészült ez a felvétel. Miután nyertünk, jöttek oda hozzám, hogy a járvány miatt az emberek otthon vannak, senki nem tud ünnepelni, mutassuk meg nekik. Bevallom, akkor Telkiben pár pálinka már elfogyott a kijutás miatt, így könnyen beadtam a derekam."

Volt Szalai Ádámnak egy másik híres – vagy inkább hírhedt – beszéde is, amelynek idén lesz tíz éve. 2013-ban a Hollandiától elszenvedett 8-1-es vereség után tartott sajtótájékoztatót, és 25 évesen éles kritikát fogalmazott meg a magyar futballról, majd egy ideig a válogatottban való szereplést is lemondta. Szalai felfedte, hogy az MLSZ-elnök Csányi Sándor előre tudott a szándékáról.

– mesélte Szalai. – Köszönettel tartozom Csányi Sándor úrnak, akinek előre elmondtam, mire készülök. Nem tiltotta meg, nem is akart lebeszélni, csak annyit mondott, hogy ha ezt meg merem tenni, akkor csináljam, és vállaljam az esetleges következményeket. Senkit sem akartam megsérteni, de muszáj volt elmondanom a szakmai meglátásaimat."

Szalai azt is elárulta, hogy nem futballista, hanem orvos akart lenni.

"Édesapám vízilabdázott, édesanyám balettozott, nem volt egyértelmű, hogy futballista leszek. A foci nekem sokáig csak egy jó hobbi volt, miután bemagoltam a biológialeckét. Nyolcadikban megkaptam a jó tanuló, jó sportoló kitüntetést, és nekem a tanulás legalább olyan fontos volt.

Az volt az álmom, az életcélom, hogy orvos legyek, nem az, hogy futballista. Fel is vettek a Teleki Blanka Gimnáziumba biológia szakra, amit imádtam, és nem csak azért, mert a 36 fős osztályban négy fiú volt...

Pesterzsébeten laktunk, Zuglóban volt a suli, Újpesten voltak az edzések. Sokszor a metrón tanultam, miközben átutaztam a várost. Edzésen és az iskolában is a legjobb akartam lenni.

Szalai Ádám mindig őszintén beszélt Fotó: Polyák Attila - Origo

Akkor változtak meg a céljai, amikor 16 éves korában befutott a Stuttgart ajánlata. Onnantól a futball került az első helyre, pedig az első fél éve borzasztó volt Németországban. Egy percet sem játszott, a nyelvet sem beszélte, a szülei már hazahívták volna. Könnyű lett volna feladni, de nem tette:

"Sokszor futottam zsákutcába az életemben. Ilyenkor ha visszafordulnék, és más utat keresnék, az olyan, mintha megfutamodnék. Ha valamit elvállalok, mindig a végsőkig kitartok,

mert ha nem így tennék, annak rossz szájíze lenne. Sokan csak a sikereket látják. Milyen jó lehet a válogatott csapatkapitányának lenni, közel tizenhárom évig a Bundesligában játszani, kijutni két Eb-re. De bátran ki merem jelenteni, hogy sokkal több kudarcom volt, mint sikerem. Csak azért tudtam annyi ideig a legmagasabb szinten maradni, mert a kudarcaim ösztönöztek, hogy jobb legyek. És ha három-négy kudarc után jött egy siker, az annál értékesebb volt."

Jó példa a 2016-os év, amelynek elején a horvátok elleni hazai válogatott meccsen kifütyülte őt a közönség, majd az Eb-n Ausztria ellen ő lőtte az első gólunkat.

– fogalmazott Szalai. – Főleg azért, mert a családodnak ezt át kell élnie a teljesítményed miatt. De ha az ember az ilyen nehéz időszakokban is kitart, az élet előbb-utóbb megajándékozza egy kis sikerélménnyel."

Sokakat foglalkoztat, hogy mi lesz Szalai Ádám pályafutásának a sorsa. Január végén hosszas csatározás után közös megegyezéssel bontott szerződést a svájci FC Basel csapatával, s azóta nem érkezett hír a 35 éves, 86-szoros válogatott csatár jövőjéről, amely egyelőre számára is képlékeny.

"A terv az volt, hogy idén nyáron befejezem a játékot – árulta el Szalai. – Eredetileg a Bundesligában akartam abbahagyni, de amikor megkeresett a Basel,

egy ilyen nagy múltú csapat, amely a nyártól edzőként is számított volna rám, belevágtam a kalandba. Most, hogy az év elején munkanélküli lettem, felborultak a tervek.

Hangsúlyozom, még nem vonultam vissza, és bár azt nehezen tudom elképzelni, hogy itthon pályára lépjek még aktív játékosként, a külföldi folytatás nincs kizárva.

De még egyszer mondom, a terv az volt, hogy a nyáron vége. Hosszabb távon szeretnék a futballban maradni, még nem tudom, milyen formában, de sok mindent vissza akarok adni a hazai labdarúgásnak."

Szalai Ádám legutóbb az FC Baselben játszott Forrás: FC Basel

Szalai formában tartja magát, sokat sportol, s közben élvezi a családi életet, hiszen tavaly augusztusban édesapa lett.

– jelentette ki."

Szalai Ádám elmondta, mire a legbüszkébb a pályafutásában. A több mint tíz éve a Bundesligában, négy különböző csapat színeiben. A válogatottal megjárt két Európa-bajnokság és a csapatkapitányság. S végül a Játékidő Alapítvány, amelyet a családtagjaival és a barátaival gyakorlatilag hobbiból működtet, hogy hátrányos helyzetű embereknek, gyerekeknek segítsen.