Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában a Liverpool 4-3-ra legyőzte a Tottenham csapatát az Anfielden, ezzel Jürgen Klopp csapata feljött az Európa-liga-szereplést érő ötödik helyre.

A Vörösök elképesztő tempóban kezdték a meccset, a harmadik percben Trent Alexander-Arnold beadása után Curtis jön kapáslövésével megszerezték a vezetést.

  • Alexander-Arnold, a Liverpool játékosa pályafutása során másodszor adott öt egymást követő Premier League-meccsen gólpasszt, és ő az egyetlen a bajnokság történetében, akinek ez kétszer sikerült.
Mohamed Szalah elképesztő ütemben termeli a gólokat Forrás: AFP/Paul Ellis

Két perccel később aztán a holland válogatott Cody Gakpo átadása után a kolumbiai Luis Diaz növelte a Liverpool előnyét. A 15. percben megint Gakpo villant, ezúttal tizenegyest harcolt ki, amit Mohamed Szalah a léc alá lőtt.

  • Az egyiptomi támadó a 300.liverpooli meccsén a 184. gólját lőtte, ezzel megelőzte a 183 gólos klublegendát, Robbie Fowlert, és feljött a hatodik helyre a klub örökranglistáján.
  • A Spurs ebben a szezonban 13 gólt kapott a Premier League mérkőzéseinek első 15 percében, ennél többet csak három csapat kapott ebben az időszakban egy szezonban: A Wolves 16-ot (2011/12), az Ipswich 15-öt (1994/95) és a Sheffield United 14-et (1993/94).

Negyedóra elteltével úgy tűnt, a Tottenham a Newcastle elleni 6-1-es vereség után újabb hatalmas pofonba szaladhat bele, azonban az észak-londoni csapat Harry Kane kapásgóljával a 39. percben szépíteni tudott, a fordulás után pedig sorra alakította ki a helyzetek a Liverpool kapuja előtt.

A 79. percben aztán a dél-koreai Szon Hung Min értékesített egy ziccer, majd a 93. percben a csereként pályára küldött Richarlison fejesével kiegyenlített a Tottenham.

Richarlison túl korán örült a Spurs egyenlítógóljának Forrás: AFP/Paul Ellis

Azonban a találkozónak még nem volt vége, mert a középkezdés után egy óriási helyezkedési hibát kihasználva Diogo Jota került ziccerbe, amit hidegvérrel értékesített, ezzel a Liverpool sorozatban a negyedik bajnokiját nyerte meg és feljött a tabella ötödik helyére. A Tottenham négy meccs óta nyeretlen a bajnokságban és leszorult a hatodik helyre.

1. félidő
40Harry Kane
40Ivan Perisic
15Mohamed Salah
5Luis Diaz
5Cody Gakpo
3Curtis Jones
3Trent Alexander-Arnold
2. félidő
94Diogo Jota
94Richarlison
93Richarlison
93Heung-Min Son
91James Milner
90Pedro Porro
90Ivan Perisic
86Curtis Jones
84Oliver Skipp
81Diogo Jota
77Heung-Min Son
77Cristian Romero
73Cody Gakpo
70Ibrahima Konate
66Dejan Kulusevski
63Luis Diaz
63Harvey Elliott
52Heung-Min Son
Összeállítások
Liverpool4-3-3
Tottenham Hotspur3-4-3
Football Pálya
43
Stefan
Bajcetic
22
Calvin
Ramsay
8
Naby
Keita
9
Roberto
Firmino
1
Alisson
Becker
66
Trent
Alexander-Arnold
5
Ibrahima
Konate
4
Virgil
van Dijk
26
Andrew
Robertson
19
Harvey
Elliott
3
12
Emerson
Royal
1
Hugo
Lloris
19
Ryan
Sessegnon
30
Rodrigo
Bentancur
38
Yves
Bissouma
20
Fraser
Forster
17
Cristian
Romero
15
Eric
Dier
33
Ben
Davies
23
Pedro
Porro
4
Oliver
Skipp

Liverpool

Kezdők
43Stefan Bajcetic
22Calvin Ramsay
8Naby Keita
9Roberto Firmino
1Alisson Becker
66Trent Alexander-Arnold
3
5Ibrahima Konate
70
4Virgil van Dijk
26Andrew Robertson
19Harvey Elliott
63
3Fabinho
17Curtis Jones
86
3
11Mohamed Salah
15
18Cody Gakpo
73
5
23Luis Diaz
63
5
62Caoimhin Kelleher
2Joseph Gomez
7James Milner
91
14Jordan Henderson
20Diogo Jota
94
81
21Konstantinos Tsimikas
27Darwin Nunez
28Fabio Carvalho
32Joel Matip
Cserék

Tottenham Hotspur

Kezdők
12Emerson Royal
1Hugo Lloris
19Ryan Sessegnon
30Rodrigo Bentancur
38Yves Bissouma
20Fraser Forster
17Cristian Romero
77
15Eric Dier
33Ben Davies
23Pedro Porro
90
4Oliver Skipp
84
5Pierre-Emile Hoejbjerg
14Ivan Perisic
90
40
21Dejan Kulusevski
66
10Harry Kane
40
7Heung-Min Son
93
77
52
40Brandon Austin
6Davinson Sanchez
25Japhet Tanganga
34Clement Lenglet
29Pape Sarr
27Lucas Moura
9Richarlison
94
93
16Arnaut Danjuma
45Alfie Devine
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista