Újabb győzelem, szenzációsan szerepel a Zalaegerszeg a kudarcedző kirúgása után

2023.05.07. 16:57

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Magyar Kupa-győztes Zalaegerszeg hazai pályán 2-1-re legyőzte a Puskás Akadémia csapatát, ezzel Boér Gábor együttese óriási lépést tett a bennmaradás felé.

A Zalaegerszeg története során először lépett pályára bajnoki mérkőzésen a Magyar Kupa-győzteseként, ez pedig megadta a mérkőzés alaphangját. A ZTE-nek matematikailag még nem volt biztos még a bennmaradása, azonban négy csapat is mögötte állt a tabellán. A Puskás Akadémia a bronzéremért hajtott, bár még a második helyen is végezhet, de ehhez a Kecskemét összeomlása kellene. A felcsúti csapat kedvező előjelekkel várhatta a meccset, ugyanis vendégként a legutóbbi négy mérkőzésén veretlen maradt, ezeken nyolc pontot szerzett.

Sok kapura lövést hozó, jó iramú első félidőt láthatott a ZTE Aréna közönsége, amely ráadásul a szünetben a hazai vezetésnek is örülhetett. Az első gólt is a vendéglátók szerezték már a 13. percben, de a Puskás Akadémia alig negyedóra elteltével egyenlített. A félidő végét megnyomta a Zalaegerszeg, az egyre gyakoribbá váló próbálkozásaiból pedig épp a szünet előtt újabb gólt szerzett, így előnnyel vonulhatott pihenőre.

A Zalaegerszeg óriási lépést tett a bennmaradás feléForrás: Horváth Krisztián/ztefc.hu

Fordulás után kissé leült a mérkőzés, alacsonyabbá vált az iram és helyzetekből is jóval kevesebbet alakítottak ki a csapatok. A folytatásban nem változott jelentősen a játék képe, a kaput sem a házigazdáknak, sem pedig a vendégeknek nem sikerült eltalálniuk, a színvonal ennek megfelelően nem volt olyan magas, mint az első 45 percben. A ZTE hatékonyan őrizte egygólos előnyét, a Puskás Akadémián pedig a cserék, a támadószellemű futballisták pályára küldése sem segített. A felcsútiak ráadásul a ráadás perceit már emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani, és pont nélkül távoztak Zalaegerszegről.

A zalaiak az április 24-én vezetőedzőnek kinevezett Boér Gábor irányításával sorozatban harmadik tétmeccsüket nyerték meg, a bajnokságban egymás után másodszor nyertek.