Vágólapra másolva!
Az Internazionale 2-0-ra nyert városi riválisa, az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának első felvonásán. A vesztes csapat egyik szurkolója a fiát is megtanította, hogy a vereség ellenére hogyan kell "méltósággal" elhagyni a stadiont.

A két együttes most találkozott 236. alkalommal - a BL-ben ötödször - és az Inter 88. alkalommal győzött, a legrangosabb európai kupasorozatban ugyanakkor két-két döntetlen és vereség után először tudott ellenfele fölé kerekedni.

A meccs után a vörös-feketéknek szurkoló apuka megmutatta a fiának, hogyan kell vicces módon elbúcsúzni az Inter-szurkolóktól. Az apa először egy sálat tekert a kisfia nyaka köré, majd egy puszit nyomot az arcára. Közben folyamatosan beszélt hozzá,

majd pár méter után mindketten megfordultak, és bemutattak a győztes csapat szurkolóinak.

A párharc visszavágóját jövő kedden újra a San Siróban rendezik.