Vágólapra másolva!
A hazai rendezésű U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott az utolsó csoportmérkőzésén 4-2-es vereséget szenvedett Írországtól, így nem jutott be a legjobb nyolc csapat közé.

Magyarország az első meccsén az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 3-0-ra nyert Wales ellen, majd a Pancho Arénában Lengyelországtól szenvedett 5-3-as vereséget. Az írek szintén a lengyelek elleni vereséggel és a walesiek legyőzésével érkezett kedden Felcsútra, ám a gólkülönbségük a magyarokénál rosszabb volt, így

számukra csak a győzelem jelentett volna továbbjutást, Belvon Attila szövetségi edző csapatának viszont már a döntetlen is.

A magyar U17-es válogatott kezdőcsapata Írország ellen Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A szakadó esőben elkezdődött mérkőzést a vendégek nyitották jobban: az 5. percben egy szöglet után nem tudtak felszabadítani a magyar védők, így Mason Melia lőni tudott, a blokkolt kísérlete pedig Luke Kehir elé került, aki 6 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.

A hátrányban lévő magyar válogatott a következő percekben átvette az irányítást, és egy szabadrúgás után kiegyenlített a 10. percben – igaz, Jake Grante révén egy ír játékos fejelte a saját kapujába a labdát.

Grante (5) öngóljával hamar kiegyenlített a magyar válogatott Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A gól után a folytatásban az írek domináltak, ami

még az első fél órában két nagy magyar hiba után két vendéggólt eredményezett.

A 24. percben egy szögletnél Yaakobishvili Áron és a védők is rosszul helyezkedtek, így Melia közelről a kapuba fejelt. A meccs első harmadának végén aztán ismét Melia szerzett gólt, egy alapvonali beadás után megelőzte a kapust és Kaczvinszki Dominiket is, és 5 méterről a hálóba lőtt.

Fél óra alatt háromszor örülhettek az írek Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

3-1-es állásnál ahogy az eső intenzitása csökkent, úgy vettek visszább az írek, de a magyar válogatott sem tudott helyzetekig eljutni, így nem változott az eredmény a szünetig. A mutatott játék nem adhatott sok reményt, az viszont igen, hogy a magyar játékosok az első két meccsen már adtak tanúbizonyságot a küzdenitudásukról, hiszen az ott szerzett hat gólból ötöt is a második játékrészben szereztek.

A küzdelemmel nem volt gond magyar oldalon Írország ellen sem Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A szünet után (Szabó Szilárd becserélésének is köszönhetően) ennek megfelelően támadóbb szellemben folytatta a meccset a magyar csapat, de a mezőnyfölény nem párosult gólokkal – és igazából ziccerekkel sem. Az írek azonban az első helyzetüket gólra tudták váltani a félidőben:

ismét a 15(!) éves Melia indította el a támadást,

a tizenhatos vonalánál keresztbe tett labdáját csak nézte a védelem, majd Kehir kapásból a jobb felső sarokba bombázott.

A 15 éves Meliára nem volt ellenszere a magyar csapatnak Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Nem sokkal később a két gólt és két gólpasszt jegyző Melia elhagyta a pályát, és a meccs kimagaslóan legjobbjának hiányát szinte azonnal kihasználták a hazaiak. Németh Hunor szöglete érkezett precízen középre,

a csapatkapitány Kern Martin pedig az ötösön belülről előrehajolva a hálóba fejelte a labdát,

így megkezdte a zárkózást a csapat. Belvon az utolsó negyedórára egyszerre három friss embert is beküldött, így próbálta meg ledolgozni az immáron kétgólos hátrányt.

Németh szöglete után sikerült a szépítés Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A meccs hajrájában a próbálkozás meg is volt, több lövés is az ír kapu felé tartott, ám Jason Healynek igazán nehéz dolga egyik alkalommal sem volt, így reális esély sem volt a magyar pontszerzésre. A lengyelek már korábban bebiztosították a csoportelsőségüket, ám mögöttük,

a másik továbbjutó helyen Belvon Attila együttesének vereségével az írek végeztek, így a szigetország jutott a kontinenstorna legjobb nyolc csapata közé, míg Magyarország búcsúzott.

A magyar lövések jöttek a hajrában, a gólok azonban nem Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Az írek negyeddöntős ellenfele szerdán derül ki: a spanyol-szlovén-szerb hármas közül valamelyikkel csap össze a csapat szombaton.

Az Európa-bajnokságról az első öt helyezett jut ki a novemberi U17-es világbajnokságra, így a magyar csapat számára a kieséssel ez az esély is elúszott.

Eredmény, csoportkör, 3. forduló, A csoport:
Magyarország–Írország 2-4 (1-3)
gólszerzők: Grante (10. - öngól), Kern (72.), ill. Kehir (5., 61.), Melia (24., 31.),
Az A csoport végeredménye: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Írország 6, 3. MAGYARORSZÁG 6, 4. Wales 3