Vágólapra másolva!
Sajtóhírek szerint a Ferencváros labdarúgócsapata élénken érdeklődik a szerb bajnok Crvena zvezda támadója, Aleksandar Pesic iránt.

A szerb Sportklub számolt be róla, hogy a Crvena zvezda 31 éves támadója, Aleksandar Pesic a magyar bajnok célkeresztjébe került, és megfelelő ajánlat esetén a zöld-fehéreknél folytathatja pályafutását. Az ulloi129.hu úgy tudja, hogy tárgyalások valóban zajlanak a Fradi és a Crvena között, de a két klub még nem állapodott meg egymással.

Pesic idén bajnokságot és kupát is nyert a Zvezdával, utóbbin ráadásul az ő duplájával fordított a csapat a Cukaricki elleni döntőben.

Aleksandar Pesic (jobbra) a Ferencvárosban köthet ki Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Pesic, aki ősszel az Európa-ligában mindkét egymás elleni csoportmérkőzést végig játszotta a Fradi ellen, korábban több országban is megfordult már karrierje során. Többek között Görögországban, Moldáviában, Franciaországban, Olaszországban, Szaúd-Arábiában, Dél-Koreában, Izraelben és Törökországban is játszott. A mostani szezonban minden sorozatot figyelembe véve 40 meccs alatt 16 gólt szerzett. A Transfermarkt 2,8 millió euróra taksálja a piaci értékét.