Vágólapra másolva!
Lionel Messi távozik a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatától Christophe Galtier vezetőedző szavai szerint. A tréner állítását a nap folyamán a klub cáfolta.

A szakember csütörtökön újságíróknak beszélt arról, hogy az argentin futballista szombaton, a Clermont elleni bajnokin lép utoljára pályára a csapatban.

"Abban a kiváltságban volt részem, hogy a világ valaha volt legjobb játékosát edzhettem. Ez lesz az utolsó mérkőzése a Parc des Princes-ben, és nagyon remélem, hogy meleg üdvözlésben részesül" - mondta a tréner.

A PSG nem sokkal később cáfolta a vezetőedző Messi távozásával kapcsolatos szavait.

áll a PSG közleményében.

Lionel Messi jövőjével kapcsolatban továbbra is rengeteg a bizonytalanság Forrás: AFP/Franck Fife

A nemzetközi sajtóban már május elején hírt adtak a hétszeres aranylabdás, decemberben világbajnoki címet nyert argentin játékos távozásáról. Az átigazolási ügyekre specializálódott, általában jól értesült Fabrizio Romano akkor azt írta, hogy Messi édesapja, Jorge Messi már egy hónappal azt megelőzően közölte a döntést a párizsi klub vezetőivel.

A 35 esztendős sztárnak júniusban jár a le a szerződése a PSG-nél, így ingyen távozhat.

Messi 2021 augusztusában hagyta el előző klubját, az FC Barcelonát - amelynek 2000 óta volt a tagja - és igazolt a Paris Saint-Germainhez, amellyel tavaly és idén is francia bajnokságot nyert.