A Barcelona reagált Lionel Messi átigazolására

2023.06.07. 23:24

Ahogy arról beszámoltunk, Lionel Messi bejelentette, hogy az Inter Miami labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását. Korábbi csapata, a Barcelona az egyik legnagyobb esélyese volt Messi leigazolásának, így váratlanul érhette őket az argentin focista bejelentése – szerda este egy közleményben reagáltak is a transzferre.

Messi elmondta, hogy egy nem hivatalos ajánlatot küldött neki a Barcelona, és azért nem akart visszatérni a korábbi sikerei helyszínére, mert nem akart kiszúrni másokkal és megismételni a két évvel ezelőtt történteket.

„Nem szerettem volna, hogy a jövőm megint más kezében legyen. Úgy tudom, hogy a visszatérésemhez több játékost is el kellene adnia, mások fizetését pedig csökkentenie kellene a Barcelonának. Ezt pedig nem akartam átélni, ezért azt a döntést hoztam, hogy Miamiban folytatom. Európában nem akartam a Barcelonán kívül máshol játszani, ezért el akartam hagyni a földrészt, és kikerülni a reflektorfényből" – nyilatkozta Messi.

A Barcelona ennek megfelelően reagált, de a közleményből kiderül, hogy ők szerették volna magukénak tudni az argentin klasszist.

„Hétfőn, június 5-én Jorge Messi, a játékos édesapja és képviselője tájékoztatta Joan Laporta elnököt, hogy a játékos úgy döntött, az Inter Miamiban folytatja annak ellenére, hogy ajánlatot kapott a Barcelonától, amely mindent megtett azért, hogy újra gránátvörös-kék mezbe öltöztesse őt. Laporta elnök megérti és tiszteli Messi azon döntését, hogy egy kevesebb követelménnyel rendelkező ligában folytatja pályafutását, a reflektorfénytől távol, kevesebb nyomással, mint ami kijárt neki az utóbbi években. Jorge Messi és Joan Laporta is azon fog dolgozni, hogy a klublegenda megkapja az őt megillető tiszteletet mindenkitől, és örökké szeretni fogja őt a Barcelona."

Ajánlataink