Vágólapra másolva!
John Stones, az angol bajnok és FA Kupa-győztes Manchester City labdarúgócsapatának védője szerint higgadtabbak és magabiztosabbak a szombati Bajnokok Ligája-döntő előtt, mint voltak korábban, a versenysorozat előző kiírásai során.

Az angol válogatott futballista úgy véli, a legfontosabb feladatuk megakadályozni azt, hogy a történelem megismételje önmagát. Stones ugyanis ott volt a 2021-es BL-döntőben, amelyen a City esélyesként 1-0-ra kikapott a Chelsea-től.

John Stones szerint megnyerik a BL-t Forrás: AFP/Oli Scarff

- fogalmazott Stones a Sky Sportsnak adott interjúban. Hozzátette, szombaton nyugodtabban és magabiztosabban lépnek majd pályára Isztambulban az Internazionale ellen.

- jelentette ki a 29 éves játékos.

A Manchester City története első BL-diadalára hajt és megismételné az ősi rivális Manchester United 1999-es triplázását, azaz a bajnoki cím és az FA Kupa-trófea mellett a legrangosabb európai kupasorozatban is diadalmaskodna.

A BL-döntő szombaton 21 órakor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti.