Vágólapra másolva!
A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának legújabb igazolása Cebrail Makreckis, a 23 éves középpályás a bolgár Pirin Blagoevgrad csapatától érkezett – áll a klub hivatalos oldalán.

A Fradi honlapja szerint a lett-marokkói állampolgárságú Cebrail Makreckis 2000. május 10-én a németországi Aachenben született, majd

a Bayer Leverkusen utánpótlásában kezdett el futballozni,

a 2017/18-as idényben pedig a Bergisch Gladbach együttesében játszott kölcsönben. Ezt követően még egy évig nevelőegyesületét erősítette, mielőtt 2019-ben a Bonner SC-hez igazolt.

2020 és 2022 között a Borussia Dortmund második csapatában 27 mérkőzésen jutott szóhoz,

ezeken egy gólt jegyzett. Utolsó csapata Németországban a harmadosztályú Viktoria Berlin volt, mielőtt 2022 nyarán a bolgár élvonalbeli Pirin Blagoevgradhoz csatlakozott.

Makreckis a mögöttünk hagyott szezonban 24 mérkőzésen jutott szóhoz a bolgár bajnokságban 13. helyen végző Pirinben.

A pálya közepén és a széleken egyaránt bevethető játékos hétszer ölthette magára a lett U19-es válogatott mezét,

és egy találatig jutott nemzeti színekben.