Ennél többet nem tehetett volna a csapata győzeleméért Ádám Martin

2023.06.28. 14:48

Ádám Martin, az Ulszan Hyundai magyar válogatott labdarúgója góllal, majd a büntetőpárbajban egy értékesített tizenegyessel is segítette a csapatát, amely mégis kiesett a negyeddöntőben a dél-koreai kupából.

Az Ulszan a legjobb nyolc között hazai pályán fogadta a Csedzsu United együttesét, és a mérkőzést végigjátszó Ádám Martin a 27. percben vezetést is szerzett a csapatának.

A nyolcaddöntőben győztes gólt szerző, 14-szeres magyar válogatott támadó a most futó szezonban a 17. meccsén lépett pályára a csapatában, ezeken összesen 6 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott.

Ádám Martin góljával vezetett az UlszanForrás: uhfc.zv

A negyeddöntőben azonban a vendégek a félidő vége előtt egyenlítettek, és ezután a rendes játékidőben, valamint a kétszer 15 perces hosszabbításban sem született döntés, így tizenegyesrúgások következtek.

Ott aztán Ádám lőtte a legelső büntetőt, és a magyar focista értékesítette is azt. A folytatásban aztán sokáig a többi rúgó lába sem remegett meg, az első hibázó játékos az Ulszan hatodik lövője volt, ám a Csedzsu focistája is kihagyta a maga büntetőjét, így folytatódott a párbaj. Az Ulszan azonban ismét hibázott, a vendégek hetedik játékosa viszont már nem, így a Csedzsu 1-1-es végeredmény után 6-5-re megnyerte a tizenegyespárbajt.

A bajnokságban listavezető Ulszan a vereségével kiesett, míg a Csedzsu bejutott a kupa elődöntőjébe.

Ajánlataink