Egymást verték a MU játékosai az öltözőben az újabb megszégyenítő vereség után

2023.09.19. 11:12

Az újabb hétvégi bajnoki vereség nem javított a Manchester United öltözői hangulatán, ahol robbanásig fokozódott a feszültség.

A Brighton & Hove Albion elleni hazai 3-1-es vereség - amely során a dél-angliai csapat osztálykülönbséget mutatott a játékban - után brit sajtóhírek szerint több MU-játékos is összeverekedett az öltözőben. A portugál csapatkapitány, Bruno Fernandes a skót Scott McTominay-vel, míg az argentin Lisandro Martínez a másik középső védővel, Victor Lindelöffel akaszkodott össze. 

Bruno Fernandes és a többi MU-játékos is egyre frusztráltabb a rossz eredmények utánForrás: AFP/Oli Scarff

A csapatnál hetek, vagy inkább hónapok óta borzasztó a hangulat, ami még tavaly ősszel, Cristiano Ronaldo emlékezetes, a klubot gyalázó nyilatkozatával indult. A helyzeten nem javított Mason Greenwood elhúzódó bántalmazási ügye (a bíróság a napokban minden vádat ejtett a fiatal támadóval szemben). Ott volt még Harry Maguire esete is: a korábbi csapatkapitányt nagyon szerette volna eladni a klub, de nem nagyon akadt rá vevő. És végül a legfrissebb, Jadon Sancho esete, aki Erik ten Hag vezetőedzőnek ment neki - egyelőre csak szóban -, aminek az első csapatból való részleges kizárás lett a vége.

A MU bajai szerdán csak fokozódni fognak, hiszen a Bajnokok Ligájában a remek formában lévő Bayern München vár rá, amelyet a legendás 1999-es BL-döntő óta lejátszott nyolc meccsükön mindössze egyszer sikerült legyőznie

Ajánlataink