Hazugsággal vádolják Lionel Messit

2023.09.24. 12:39

A francia Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának elnöke, Nasszer al-Helaifi reagált a világbajnok focista szavaira, amiben kritizálta korábbi klubját.

Lionel Messi a héten egy interjúban elmondta, nem úgy alakultak a dolgok Párizsban, ahogy tervezte, és a legjobban azonban az fájt neki, hogy nem ismerték el a decemberi világbajnoki címe után.Az argentin keret összes játékosáról megemlékezett a klubja, csak rólam nem, semmi sem történt" – mondta a hétszeres aranyabdás argentin focista, aki nyáron az amerikai Inter Miami csapatához igazolt a PSG-ből.

Argentína éppen a franciák ellen nyerte meg a világbajnoki döntőt Katarban, sokan ennek tulajdonították Messi ünneplésének elmaradását Párizsban. A francia klub elnöke, Nasszer al-Helaifi is megerősítette ezt. Azonban Messi szavaira reagálva az elnök elmondta, nem igaz, amit az argentin játékos nyilatkozott a gratuláció elmaradásáról, mert szűkebb környezetben igenis megtörtént az elismerés.

Mindenki láthatta, hiszen még egy videót is közzétettünk, amelyen ünnepeltük Messit az egyik edzésen, és szűkebb körben is ünnepeltük őt mondta al-Helaifi. – De mivel mi egy francia klub vagyunk, ezért természetesen érzékenyen érintette volna [az országot], ha a stadionban ünnepeljük őt. Tiszteletben kellett ugyanis tartanunk az országot, amelyet legyőzött, ahogy a francia válogatott csapattársait és a szurkolókat is."

Ajánlataink