Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Szoboszai Dominikkel a kezdőcsapatban felálló Liverpool hazai pályán 3-1-re győzött a West Ham United ellen. A Bournemouth-ban Kerkez Milos is kezdőként lépett pályára és egy öngólt is fejelt, a csapat 3-1-re kikapott a Brighton vendégeként.
Jürgen Klopp az Allison - Roberston, Van Dijk, Matip, Gomez - Jones, Mac Allister, Szoboszlai - Diaz, Nunez, Szalah kezdőtizenegynek szavazott bizalmat a WHU ellen, így a magyar válogatott csapatkapitánya ismét az első perctől a pályán volt.
A mérkőzés késéssel kezdődött, mert a játékvezető, Chris Kavanagh felszerelésével gondok akadtak, de a közjáték csak pár perces csúszást okozott.
A 6. percben Allisonnak kellett hatalmasat védenie Soucek fejese után, hogy ne kerüljön gyorsan hátrányba a Liverpool. Nem sokkal később Antonio került ziccerbe az ötösön, de fejjel még kaput sem talált.
A 13. percben Szoboszlai végezhetett el egy szavadrúgást 24 méterről, de a labda elakadt a sorfalban.
A 15. percben Nunez véletlenszerű passza után Szalah-t rúgták fel a tizenhatoson belül, a jogos büntetőt az egyiptomi sztár magabiztosan lőtte a bal felsőbe, így megszerezve a vezetést a Poolnak.
Nem sokkal később Nunez esett nagyot a tizenhatoson belül, de ez nem ért újabb büntetőt. Jöhetett viszont egy szöglet, amely után Van Dijk lőtt kapu fölé. Szoboszlai ezúttal is kiválóan játszott, a hosszú átadásai rendre pontosak voltak, a szurkolók minden alkalommal hangos tapssal fejezték ki az elégedettségüket.
A 28. percben Szoboszlai lekészítése után Mac Allister lőtt 20 méterről kapu mellé, ebben is több volt. A 32. percben Szalah szerezhetett volna újabb gólt, de hiába lőhetett 14 méterről, eltörte a labdát. Pár erccel később Szoboszlai sarokkal varázsolt a labdát Szalah elé, aki viszont utána elrontotta a helyzetet.
A 37. percben ismét Szoboszlai lőhetett egy szabadrúgást 22 méterről, de ez is a sorfalban halt el. A 38. percben Szoboszlai-Diaz-Szalah volt a labda útja, az egyiptomi viszont 15 méterről kapu mellé lőtt. Két perccel később már a West Ham került nagy helyzetbe, de Soucek 12 méteről kapu mellé lőtt. A 42. percben egyenlített a WHU, Coufal jobb oldali beadása után Jarrod Bowen hat méterről, szinte a földön fekve fejelt a kapuba.
A 45. percben Szoboszlai álompassza után talált a kapuba Curtis Jones, de lesről indult a liverpooli játékos, így maradt az 1-1-es állás.
Curtis Jones goal is ruled offside pic.twitter.com/2xqn0QkBDc
— a. (@lapulgaprop_) September 24, 2023
Pillanatokkal később Nunez került nagy helyzetbe, de Aréola hárítani tudott. A szünetre 1-1-es föntetlennel mentek a csapatok. A félidőben egyik csapat sem cserélt, de sok oka erre nem is volt okuk az edzőknek.
A második félidő elején Diaz bal oldali beadása okozott azonnal veszélyt, a Liverpool jól kezdte ezt a 45 percet. A 49. percben megint Szoboszlai varázsolt sarokkal, a nézők nagy örömére. Az 53. percben szép liverpooli támadás végén hatalmas ziccert rontott Nunez, aki 10 méterről lőtt centikkel kapu mellé. Két perccel később már ismét Bowen veszélyeztetett a másik oldalon, de a közeli fejesét védte Allison.
A 60. percben Mac Allister adott fantasztikus passzt Darwin Nuneznek, aki kapásból lőtt 8 méterről a jobb sarokba.
A kapott gólra nem tudott reagálni a West Ham, maradt támadásban a Liverpool, de komoly helyzetek nem voltak egyik oldalon sem. A 78. percben Fornals lapos lövését kelett védenie Allisonnak, de ez sem volt igazán veszélyes. A 81. percben Nunez és Diaz is lement, Szoboszlai viszont maradt a pályán.
A 85. percben bal oldali szöglet után Van Dijk fejelte le a labdát, majd a csereként beálló Diogo Jota közelről lőtt a kapuba, így 3-1-re alakítva az állást.
A 90. percben még Szoboszlai is próbálkozott egy lövéssel, de kapu fölé ment a bomba. Újabb gól már nem esett a mérkőzésen, a Liverpool 3-1-re győzte le a West Hamet, Szoboszlai Dominik pedig ismét végig a pályán volt.

Keződként lépett pályára vasárnap a Premier League másik magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos is a Bournemouth-ban a Brighton ellen. A csapata meglepetésre a 25. percben Dominic Solanke góljával szerzett vezetést, majd sajnos a félidő ráadásában Kerkez a saját kapujába fejelt egy bal oldali beadás után.
Kerkez öngólja a linkre kattintva tekinthető meg.
A 46. percben Kaoru Mitoma góljával már a Brightonnál volt az előny, majd a 77. percben újabb gólt szerzett a japán játékos. Újabb gól már nem esett, a Brighton 3-1-re verte a Bournemouth-t, Kerkez pedig végig a pályán volt.
Az Arsenal 2-2-es döntetlent játszott a Tottenham elleni londoni rangadón, míg az 58. perctől emberhátrányban játszó Chelsea 1-0-ra kapott ki otthon az Aston Villa ellen.
Premier League, 6. forduló
Arsenal-Tottenham Hotspur 2-2 (1-1)
Brighton-Bournemouth 3-1 (1-1)
Chelsea-Aston Villa 0-1 (0-0)