A portugálok világsztárja, Cristiano Ronaldo régóta olyan luxusban él, amelyről a legtöbb ember csak álmodik a világon. Amióta a szaúdi al-Nasszr együtteséhez került, azóta ez a gazdagság egy újabb szintet lépett. A világklasszis éves jövedelme tavaly túllépte a 136 millió dollárt, vagyis a 48,6 milliárd forintot. Vagyona a legszerényebb becslések szerint is meghaladja az 500 millió dollárt (178,70 milliárd forint), saját szállodalánccal is büszkélkedhet, elképesztő luxusban tölti a mindennapjait Szaúd-Arábiában is, míg a csodálatos autókollekciójában egy 9 millió font (3,3 milliárd forint) értékű Bugatti is megtalálható, míg a teljes "autóparkjának" értéke nagyjából 19 millió fontot (közel 7 milliárd forint) érhet.
C. Ronaldo szaúdi luxusélete a kétszintes királyi lakosztályban
Cristiano Ronaldo a Kingdom Towerben lakik Rijadban, a Four Seasons Hotelben. A rezidenciája havi 250 ezer fontba (112 millió Ft) kerül és 17 szobából áll. Persze az évi 177 millió fontos fizetésből telik is rá. A Kingdom Tower a Közel-Kelet egyik legmagasabb épülete, a hotel királyi lakosztálya pedig a 48. és az 50. emelet között található a 99 emeletes épületben. A szállodában természetesen luxusmárkák boltjai és mindenféle étterem is megtalálható, a legjobb kínai, japán, indiai és közel-keleti ételeket kóstolhatja meg, rendelésre a legfrissebb alapanyagokból. Híressége miatt a szakácsok exkluzív szobai étkezési szolgáltatást nyújtanak Ronaldo és családja számára.
EXCLUSIVE: Inside Cristiano Ronaldo's first Saudi home! £175m-a-year star is staying in a lavish suite at Riyadh's Four Seasons hotel and will rack up a £250,000 bill in a MONTH... with h...
— Ian Macleod (@Chippy16Macleod) January 8, 2023
via https://t.co/t5Jy4OOT1Thttps://t.co/aENT94VV0D
A Megveszlak beszámolója szerint személyzetet arra kérték, hogy ne kérjenek szelfiket a sztárral. A szállodában teniszpályák, masszázskezelések, valamint szaunával és gőzfürdővel ellátott gyógyfürdő is rendelkezésre áll.
EXCLUSIVE: Inside Cristiano Ronaldo's first Saudi home! £175m-a-year star is staying in a lavish suite at Riyadh's Four Seasons hotel and will rack up a £250,000 bill in a MONTH... with h...
— Ian Macleod (@Chippy16Macleod) January 8, 2023
via https://t.co/t5Jy4OOT1Thttps://t.co/aENT94VV0D
Ha Ronaldo romantikázni szeretne Georginával, a szálloda exkluzív vacsorát kínál nekik a Sky Bridge-en, a Kingdom Tower tetején, amely Rijád egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A szállodánál megígérték, hogy az egész hidat elzárják a nyilvánosság elől, és a híd közepén állítják fel a vacsoraasztalt. A Kingdom Centre tetején átívelő 300 méter magas híd páratlan panorámát nyújt az alatta lévő csillogó városra.
Cristiano Ronaldo több mint focista, a portugál sztár már brand
A portugál válogatott sztárja nem csak attól vált a világ egyik legnagyobb futballistájává, amit a pályán tett le az asztalra, hanem attól is, hogy a neve évek óta világszerte a legnagyobb márkák között forog.

Egy tavalyi kutatás szerint minden egyes Instagram megnyilvánulásának 3,1 millió font (1,4 milliárd Ft) az értéke. A közösségi oldalak, a fizetése és a prémium mellett is bőven van mit a tejbe aprítania. A Forbes kimutatásai alapján, 2013-ban a második legjobban kereső sportoló lett, a maga 80 millió dollárjával, amiből 28 millió dollár származott a szponzori, és reklám bevételekből. A Nike-nál hosszútávú szerződése van, ahol a korábbi információk szerint éves szinten 20,6 millió dollárt tehet zsebre.
Emellett egy saját márkával is rendelkezik a portugál, a CR7-tel, ahol többnyire alsónadrágokat, parfümöket dob a piacra.
A Nike mellett olyan brandek álltak korábban is mellette, mint a Tag Heuer, a Motorola, vagy éppen a Samsung, vagy korábban a Coca-Cola. Ezzel kapcsolatos az egyik legismertebb megnyilvánulása, mikor eltette az asztalról a kólás üvegeket és inkább vízivásra buzdított mindenkit a 2020-es foci-Eb egyik sajtótájékoztatóján.
Pestana CR7: Cristiano Ronaldo szállodái a világ minden tájáról
CR7-es szállodái a portugál Pestana Hotel Group-al együttműködve világszerte találhatók –Marrákesben, a New York-i Times Square-en, Madridban, Lisszabonban és Madeirán is.
A lisszaboni szállodát korábban az Origónak is volt szerencséje meglátogatni. Miguel Plantier, a szálloda fiatal menedzsere akkor így mesélt a lapunknak a különleges hotelről.

Cristiano és a Pestana cégcsoport alapítói (José és Manuel Pestana – a szerk.) egyaránt Funchalban, Madeirán születtek, így szinte magától értetődő, hogy egymásra találtak – vág bele Miguel. – A Pestana szállodalánc Portugáliában a legnagyobb, de világviszonylatban is a kilencedik, azaz egy nagyon komoly név az iparágban. A két fél együttműködése nem egy szimpla branding, amikor egy ismert ember nevével megpróbálunk nagyobb népszerűségre szert tenni – ez egy valós együttműködés, a két félnek 50-50%-os részesedése van az üzletben.

A 2016 októberében megnyitott lisszaboni Pestana CR7 a második volt a Real Madrid sztárjának nevét viselő szállodák sorában. Az első természetesen Madeirán volt, és sokkal inkább a fociról szól – a már említett CR7-es ágynemű-garnitúráért is oda kell utaznunk, ha látni szeretnénk.
A napi munkában – egyéb, jól ismert elfoglaltságai miatt – természetesen nem tud részt venni, de rendszeresen küldünk írásos beszámolókat, általában közvetlenül neki" - tette hozzá Miguel Plantier, aki azt is elárulta, hogy a nyitás előtt és azóta is mindenen rajta tartja a szemét, a szállodában minden az ő tudtával és beleegyezésével történik. "Ő hagyta jóvá a bútorokat, a dizájnt és a dekorációt, ahogy a menüre is ő mondja rá a végső igent."
A lisszaboni hotelben 82 szoba és egy lakosztály várja a vendégeket, valamennyiben Apple TV és Portugália leggyorsabb, 1 gigabájt sávszélességű wifirendszere dolgozik. Van konditerem – „Madeirán szabadtéri kondipark is van, lélegzetelállító panorámával, itt azonban a hely adottságai miatt erre nem volt lehetőség" –, bár és persze étterem, amelynek menüjéért az ország legjobb séfje felel. „Nem másoljuk le Cristiano étrendjét, elvégre nem élsportolók a vendégeink, de odafigyelünk arra, hogy minél változatosabb, minél egészségesebb legyen az étlap kínálata" - árulta el Plantier.
Azok számára, akik intenzíven szeretnék élvezni Madridot, majd teljes kényelemben pihenni, a Pestana CR7 Gran Vía Madrid nagyszerű választás.
A szálloda szobái dekorációjukon keresztül kapcsolódnak a sporthoz.
A Pestana CR7 Time Square Manhattan kiváló részén található. A szobák modernek és kényelmesek. A díszítés néhány részlete Portugáliára emlékeztet. Minden hálószobában hűtőszekrény, Bluetooth, USB-port, kávéfőző, csúcsminőségű TV és nagy sebességű internet-kapcsolat áll a vendégek rendelkezésére.
A szálloda fitneszközpontjában minden szükséges felszerelés megtalálható ahhoz, hogy formában maradjon a vendég a manhattani látogatása során. Bizonyára Cristiano Ronaldo tett néhány ajánlást erre is.
Marrákes történelmi központjától néhány méterre található Pestana CR7 Marrakech, amit 2021-ben avattak fel. Ez a turisztikai létesítmény 174 szobával és lakosztállyal rendelkezik, amelyek kiemelkednek kényelmükkel, nagyszerű dekorációjukkal és kiváló felszereltségükkel.
A szállodában a vendégek élvezhetik a kitűnő mediterrán ízeket és a marokkói ételeket, egy kis portugál "beütéssel". Emellett természetesen az úszómedencét és a szabadtéri bárt, amelyről remek kilátás nyílik a gyönyörű Atlasz-hegységre.
Cristiano Ronaldo csodálatos autókollekciója
A portugál szupersztár rajong a kocsikért, egyedi gyűjteményének az értékét nehéz megbecsülni, de egyes hírek szerint 19 millió fontot (közel 7 milliárd forint) kóstál. CR7 megengedheti magának, hogy szinte bármit megvegyen, amit csak akar. Házai, jachtjai és több millió dolláros órakollekciója mellett a sztár olyan egzotikus szuperautók gyűjteményével is büszkélkedhet, amelyektől még az átlagos milliomos gyűjtő is sárgulna az irigységtől.
No 2: Cristiano Ronaldo
— ȶօʍʍɨɛ (@world_Renown_) September 17, 2023
His car collection include;
McLaren Senna$1.2 Million
Bugatti Chiron$3 Million
Bugatti Veyron$1.8 Million
Bugatti Centodieci$8.9 Million
Ferrari F12 TDF$650,000
Ferrari 599 GTO$410,000
Check the comments sectional for the remaining cars he got... pic.twitter.com/l9x5a4glkZ
Az autói pazar brit luxuslimuzinoktól az elsőosztályú hiperautókig terjednek, lehetetlen Ronaldo minden autóját számon tartani, de megpróbáltuk összeszedni a legkülönlegesebbeket.
2021-ben a CR7 a legextravagánsabb és legdrágább autóval egészítette ki gyűjteményét, méghozzá a 9 millió fontos Bugatti Centodiecivel. Az autó 8 literes W16-os motorral büszkélkedhet, a speciális modellek 1600 lóerősek – mintegy 100 LE-vel több, mint a Chiron, és összességében háromszor annyi az ára, mint annak a modellnek. Mindössze 2,4 másodperc alatt képes 0-ról 100-ra gyorsulni, végsebessége pedig 380 km/h. Az autót már Szaúd-Arábiában is látták.
Cristiano Ronaldo’s new car Bugatti Centodieci in Saudi. pic.twitter.com/7GbpJRImOC
— TCR. (@TeamCRonaldo) March 1, 2023
A már említett Bugatti Chiron 2,15 millió fontot ér. Ezt az autót még 2017-ben vette Ronaldo, arra az eshetőségre, ha éppen száguldásra vágyik. Ez az autó ugyanis 420 km/h-val is képes menni. Érdekesség, hogy a Bugatti La Voiture Noire-t, a világ legdrágább autóját is meg akarta venni Ronaldo, de a hírek szerint végül Bard Bin Saud szaúdi herceg gyűjteményébe került.
Cristiano Ronaldo en Bugatti Chiron pic.twitter.com/yYvJHt7yoL
— AUTO PORN (@AUT0PORN) February 8, 2020
Persze így sem panaszkodhat a portugál világsztár. Van még egy 1,7 millió fontot érő Bugatti Veyron névre hallgató autója is, a portugál legenda csemegeként vásárolta meg az autót, miután megnyerte a 2016-os Eb-t hazájával. Bár az autó 2022-ben balesetet szenvedett Mallorcán. A sofőr - aki állítólag nem Ronaldo volt - elvesztette uralmát, és az autó a falnak csúszott, a Bugatti eleje összetört.
Cristiano Ronaldo employee has crashed the football star £1.7million Bugatti Veyron pic.twitter.com/I93QvCwoqA
— Naija (@Naija_PR) June 21, 2022
De ott van neki például a 350 ezer fontos Ferrari F12 TDF is, amelyből mindössze 799 készült a világon. Vagy éppen a 260 ezer fontos Lamborghini Aventador. A 2011-ben készült modell az olasz autótervező legünnepeltebb modellje – a világ minden tájáról futballisták birtokolják.
Ronaldo just buy dis £350,000 Ferrari F12 TDf just to piss Haters off. Abeg. Retweet to help am achieve hin aim. pic.twitter.com/9bBrGQCfyT
— #Rmadrid in pidgin (@Rmadrid4pigin) September 6, 2017
Ronaldo 2016-ban az Instagramon ünnepelte a vásárlást, a következő felirattal: "Bom dia, azaz jó reggelt".

Említést érdemel az Aston Martin DBS Superleggera is, amely 5,2 literes ikerturbós V12-es motorral büszkélkedhet, ez pedig elképesztő 715 LE-t biztosít, vagy éppen az egymillió fontos McLaren Senna is. Utóbbi a legendás brazil autóversenyző, Ayrton Senna tiszteletére készült, mindössze 500 modell van belőle a világon.
Cristiano Ronaldo steps out with his $1.4m McLaren Senna (photos) pic.twitter.com/sm0Rzg8Cuo
— Report Minds (@Reportminds) May 25, 2019
Hogy ne csak sportautók kerüljenek bele a felsorolásba, meg kell említeni a Rolls-Royce Cullinant. Az autót vette Ronaldo körülbelül 363 ezer fontért. Az öt méter hosszú Cullinan V12-es motorral és 571 lóerővel büszkélkedhet. Ez az egyetlen SUV, amelyet a Rolls Royce valaha gyártott.
[#SerieA ] Cristiano Ronaldo s’est offert une Rolls Royce Cullinan. (400 000€) pic.twitter.com/mHFp1rMAf5
— Footballogue (@Footballogue) March 2, 2019
Nem maradhat ki a Mercedes G-Wagon Brabus sem, amit Georgina Rodriguez vett neki a 35. születésnapjára, az autó 600 ezer fontba kerül. A felsorolást még estig lehetne sorolni, de talán felesleges is. C. Ronaldo az élet minden területén olyan luxusban él, amelyről sokan csak álmodoznak, mindezt a szegénységből kitörve, a labdarúgásnak köszönhetően.