Nem akármilyen meccset játszott a Debrecen az Újpest ellen

2023.09.30. 21:32

A labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában az Újpest FC 2-1-re legyőzte a több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó Debrecent a Nagyerdei Stadionban.

Eseménydúsan kezdődött a találkozó, a lila-fehérek sérülés miatt már a 17. másodpercben elveszítették házi gólkirályukat, Ljujicot, tíz perccel később viszont emberelőnybe kerültek, mivel a játékvezető kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Lagatort.

A folytatásban a játék képén egyáltalán nem tükröződött, hogy a fővárosiak eggyel többen lennének, átütőerő nélkül próbálták szövögetni támadásaikat, Megyerinek különösebb bravúrra sem volt szüksége az első félidőben. Eközben a Debrecen gyors kontrákkal próbált veszélyeztetni.

A fordulást követően gyorsan megérkezett az első nagy Megyeri-védés, a szünetben pályára lépett Ambrose kis híján rögtön gólt szerzett. Az emberhátrányban lévő Debrecen majdnem előnybe került, egy óriási újpesti védelmi hibát Bódi használhatott volna ki, de lövés helyett passzolt, amibe viszont hiba csúszott. A hazaiak bátor játéka a 74. percben kifizetődött, az előretörő jobbhátvéd, Kusnyír lépett ki a félpályánál és a rövid sarkot vette be.

Drámai meccset nyert az Újpest a Debrecen otthonábanForrás: Derecsényi István/dvsc.hu

A kapott gól után felébredt az Újpest, és egy szögletet követően a 80. percben Mörschel fejesével egyenlített. Az Újpestnek aztán a 12. sarokrúgás is szerencsét hozott, és újra a dominikai légiós, a csereként beállt Mörschel talált be, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A lila-fehérek először győztek idegenben a szezonban.

Ajánlataink