Hihetetlen, de még Michael Jordan rekordját is megdöntheti Lionel Messi

2023.11.20. 15:24

A világ egyik legnagyobb aukciós cége árverésre bocsátja Lionel Messi összesen hat darab, a tavalyi, történelmi győzelmet hozó katari világbajnokságon viselt mezét.

Az árverésre november 30. és december 14. között kerül sor New Yorkban, ez alatt a két hét alatt várják a szervezők az ajánlatokat. A Sotheby's közleményéből kiderül, hogy csak a teljes kollekcióra, azaz a hat mezre együttesen lehet licitálni.  

Lionel Messi hat darab vb-meze a futballtörténelem részeForrás: AFP/-

Jordant kell legyőzni

Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az aukciós ház úgy készül, hogy Messi mezeivel átlépheti a 10 millió dolláros álomhatárt is, és akár meg is döntheti a sport emléktárgyak Michael Jordan által tartott rekordját. Minden idők legnagyobb kosárlabdázójának az 1997-98-as idény - azaz a Last Dance, vagyis az utolsó chicagói bajnoki menetelés szezonjában - bajnoki döntőjének első meccsén viselt meze 2022-ben kelt el 10,1 millió dollárért.

A hat mezt Messi az argentin válogatott hat vb-meccsének első játékrészeiben viselte, így a kalapács alá kerül a franciák elleni, tizenegyesekkel megnyert döntőben, a horvátok elleni elődöntőben, a hollandok elleni negyed- valamint az ausztrálok elleni nyolcadöntőben viselt egy-egy mez, illetve két csoportmeccsen viselt trikó is.

Az árverés ideje alatt a mezeket kiállítják, hogy a rajongók is láthassák azokatForrás: AFP/Sam Robles

Maradona rekordja

Messi eddigi legdrágább mezéért 450 ezer dollárt fizettek ki, azt a felsőt egy Real Madrid elleni 2017-es El Clásicón viselte. Minden idők legdrágább futballmezét is egy argentin világbajnok hordta: természetesen Diego Maradonáról van szó, akinek az 1986-os vb-n, az angolok elleni 2-1-es győzelem alkalmával viselt meze 8,85 millió dollárért kelt el. Maradona ezen a meccsen két futballtörténelmi gólt szerzett, melyek közül a második az "Isten keze" néven vált világszerte híressé.

A bevétel legnagyobb részét egy ritka betegségeket gyógyító barcelonai gyermekkórház alapítványa, az UNICAS Project fogja megkapni.

Ajánlataink