Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság huszadik fordulójában a Villarreal a három gólt szerző Riquelme vezérletével 3-1-re verte a bajnok Valenciát, és így Claudio Ranieri csapata tizenkétpontos hátrányban van a listavezető Barcelonával szemben. A Deportivo és a Betis hengerelt hazai pályán az Espanyol és a Numancia ellen, a Sevilla idegenben nyomta le az Albacetét. A madridi csapatok közül az Atlético kikapott Málagán, a Real jól hajrázott a Mallorca ellen.

Csak argentin gólok estek a Villarreal-Valencia mérkőzésen, ráadásul a négy találatból három büntetőből született, de ez valószínűleg nem zavarta a Sárga Tengeralattjárónak becézett Villarreal híveit, akik főleg Riquelmét éltethették, ő jegyezte ugyanis a hazaiak mindhárom gólját.

A Valencia vereségét kihasználta a Sevilla, és felzárkózott a bajnok mögé, a piros-fehérek 2-0-ra nyertek az Albacete vendégeként. Az Espanyol elleni mérkőzésre magára talált az idén botladozó Depor, és így a Pochettino kiállítása miatt az utolsó félórát 10 emberrel játszó katalánok egy négyessel térhettek haza.

A Betis is négyet gurított, ezt a Numancia bánta, a másik két újoncnak jobban ment, a Levante és a Getafe is azt tette, amit egy bennmaradásra pályázó gárdának tennie kell, és hozta a hazai meccsét.

A Real Madrid a mumusnak számító Mallorcával meccselt, és Figo tizenegyesből szerezte meg az első gólt, amire Campano szabadrúgásból válaszolt. Iuliano kiállítása után a második félidő közepétől emberelőnyben rohamozott a királyi gárda, és végül az argentin részleg hozta a győzelmet, előbb a nem éppen góljairól híres Samuel, majd Solari mattolta a szigetlakókat.

Primera División, 20. forduló:
Albacete - Sevilla 0-2 (0-2)
gól:
Renato (36.), Antonito (45.)

Deportivo La Coruna - Espanyol 4-1 (2-1)
gól:
Jorge Andrade (10.), Tristán (22., 62., a másodikat 11-esből), Valerón (81.), illetve Fredson (17.)
piros lap: Pochettino (61., Espanyol)

Getafe - Real Zaragoza 3-0 (3-0)
gól:
Yordi (13.), Nano (15.), Cotelo (35.)

Levante - Real Sociedad 2-1 (1-0)
gól:
Nacho (4.), Congo (46.), illetve Nihat (53.)

Real Betis - Numancia 4-0 (3-0)
gól:
Juanito (15.), Assuncao (25.), Oliveira (45., 47.)
piros lap: Otxoa (37., Numancia)

Villarreal - FC Valencia 3-1 (2-0)
gól:
Riquelme (19., 45., 90., az elsőt és a harmadikat 11-esből), illetve Aimar (90., 11-esből)

Málaga - Atlético Madrid 1-0 (0-0)
gól: J. Rodríguez (82.)

Real Madrid - Mallorca 3-1 (1-1)
gól:
Figo (36., 11-esből), Samuel (80.), Solari (92.), illetve Campano (41.)
piros lap: Iuliano (64., Mallorca)