Társoldalunk:

Exkluzív dokumentumfilm sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA

2022.08.05. 11:18

A magyar válogatott labdarúgó először engedett betekintést az életébe

A több mint 20 éves, étrendkiegészítőket és speciális élelmiszereket gyártó és forgalmazó BioTechUSA-cégcsoport a The Feeling of Success mottója égisze alatt folyamatosan keresi és támogatja azokat a sportolói sikertörténeteket, melyek mögött kézzelfogható, áldozatos munka lakozik. Ezen gondolat mentén készített a vállalat egy háromrészes exkluzív dokumentumfilm sorozatot Szalai Attila magyar labdarúgó válogatott focistával, amely egyedi módon és most először dolgozza fel a tehetséges sportoló sikerei mögött rejtőző életet.

Szalai Attilát a szorgalom hajtja előre
A 24 esztendős Szalai Attila 27-szeres magyar válogatott labdarúgó, jelenleg a török Fenerbahçe együttesének oszlopos tagja. Pályafutását Gödön kezdte, majd Vácon és a Vasas SC utánpótlás csapatában játszott, 2012-ben pedig a Rapid Wien szerződtette egy hét próbajáték után. 2017-ben két évre visszatért Magyarországra – a Mezőkövesdi SE-nél írt alá –, majd másfél évet töltött a ciprusi Apollon Limassol gárdájában, ahonnan 2021 januárjában igazolt át az isztambuli csapathoz. A fiatal sportoló gyermekként nem volt különösebben kiemelkedő tehetség. A mozgáskoordinációja és a labdaügyessége sem volt jó, de édesapja segítségével és hihetetlen szorgalmával, kitartásával bebizonyította, hogy minden lehetséges. Alázatos és fókuszált munkával folyamatosan fejlődött, amit jól példáz, hogy amikor leigazolták Vácra, már a 2 évvel idősebb korosztályban is megállta a helyét. 

biotechusa.hu

Elérni és megélni a sikereket
A labdarúgó felnőttként diszkrét, visszafogott életet él, olyannyira, hogy a karrierje során most először engedett betekintést sportolói- és magánéletébe. Szalai Attila szponzoraként a BioTechUSA készített egy háromrészes dokumentumfilmet a focistával, a vállalat mottója, a „The Feeling of Success" égisze alatt. A cég fontosnak érzi, hogy a több mint 20 éve felhalmozott sporttáplálkozási tudást átadja, hiszen ez nemcsak kötelessége, de felelőssége is. A BioTechUSA azonban nemcsak a konditermi edzés és az életmódváltás szakértője, számos élsportolóval dolgozik együtt, például Rodrygo Silva de Goes brazil labdarúgóval, a Real Madrid csatárával, illetve egyéb csapatokkal is több különböző sportágból. Ezt a 90 főből álló márkanagykövet csapatot erősíti Attila már több mint egy éve.

„A mottónk lényege, hogy termékeinkkel és szakértelmünkkel a legjobbat hozzuk ki a fogyasztókból, akik ezáltal megélhetik saját sikereiket, ami mindenkinek mást és mást jelent. Olyan sportolókat és influencereket szponzorálunk, akik keményen megdolgoztak a sikerért és példamutató életmódjukkal rengeteg embert inspirálnak. Büszkék vagyunk rá, hogy Szalai Attila a csapatunk tagja, hiszen mentalitása és az eddig megtett útja is azt példázza, hogy mennyit számít a befektetett munka" – mondja Lévai Bálint vezérigazgató, társtulajdonos.

A kezdetektől napjainkig három részben
A napokban debütált első videóban Szalai Attila gyerekkoráról és pályafutása fontosabb állomásairól tudhatunk meg többet saját és szülei visszaemlékezésein keresztül, és betekintést nyerhetünk az élsportoló mindennapjaiba. Arról, hogy mit jelent számára a foci, így fogalmaz: „a legnagyobb boldogságot és a legnagyobb örömöt okozza az az érzés, hogy mindennap pályára léphetek, és azt csinálhatom, amit szeretek, és amiről egész kiskoromban álmodtam. És ez varázslatos."

A sorozat következő két részében a magyar válogatottal átélt sikerekről, a sérülések lelki megéléséről, a törökországi mindennapokról, ahol barátnőjével él és a siker mögötti élet mozzanatairól lesz szó.


A BioTechUSA-ról bővebben:
A BioTechUSA Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő és speciális élemiszer gyártójaként és forgalmazójaként jelenleg több mint 100 országban, 24 webshoppal, 270 franchise üzlettel és 4500 partnerrel van jelen. A BioTechUSA-n túl a cégcsoporthoz további három márka tartozik: Magyarország legnépszerűbb étrend-kiegészítő webáruháza, a Builder, az átlag vitaminfogyasztókat megszólító új multibrand webáruház, a VitaminShop és a Scitec Nutrition. A vállalat folyamatosan fejleszti termékportfólióját, hogy az egyre színesebb vásárlói igényeknek maximálisan megfeleljen. Aktuális termékkínálata több mint 1600 termékből áll, így támogatva a legkülönfélébb vásárlói célokat, legyen szó fogyásról, izomtömeg-növelésről vagy teljes életmódváltásról. A vállalat aktív adományozási tevékenységet is folytat, mely során többek között egészségügyi dolgozókat, rászorulókat és nonprofit szervezeteket támogat.