Vágólapra másolva!
Fantasztikus játékkal, öt mérkőzésen aratott öt győzelemmel megnyerte a divízió I-es világbajnokság B csoportját a magyar jégkorong-válogatott, ezzel feljutott a legjobbak közé. A sikerekről az egykori csatárklasszist, Ancsin Jánost kérdeztük.

"Nagyon érett csapatunk van, hasonlít arra a szlovén válogatottra, amely hat vagy hét éve jutott fel az A csoportba. Profik, rutinosak a játékosaink, ezt bizonyította, hogy a mély gödörben, 3-2- után is meg tudtuk tartani az eredményt az ukránok ellen" - nyilatkozta Ancsin János az [origo]-nak.

Az egykori újpesti csatárlegenda önkritikát is gyakorolt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=fqIPagx1GbwPwFOE


"Pat Cortina nagyon jó szakember, főleg pszichikailag készíti fel kiválóan a játékosokat. Mindenki úgy vélte, eljött a fiatalítás ideje, nem tagadom, köztük voltam én is, de be kell látni, Cortinának volt igaza."

Ancsin szerint ezúttal a húzóemberek - Szuper, Ocskay, Palkovics, Ladányi - melett az úgynevezett zongoracipelők is ugyanannyit tettek hozzá a sikerhez. "De azért be kell vallani azt is, szerencsénk volt, hogy ebben a csoportban játszottunk."