Vágólapra másolva!
Közel ezer fanatikus fogadta hétfőn kora délután a budapesti Kisstadionba hazaérkező magyar jégkorong-válogatottat. A szapporói divízió I-es világbajnokságot megnyerő, s ezzel A csoportos tagságot kivívó együttes meghatódott az őket fogadó szeretetáradattól. Kiderült viszont, akad olyan szakember, aki az Aranycsapat londoni 6-3-as sikere óta a legnagyobb magyar diadalnak tartja ezt a győzelmet, hogy elképzelhető, mégis tetőt kap a Kisstadion, s hogy nemcsak olimpiai selejtezőt rendezhetünk, de megnőtt vb-pályázatunk esélye is.

Nem a legideálisabb időpontban, hétfő délre hívta találkozóra a hokifanatikusokat a Magyar Jégkorong Szövetség: a tajvani járattal Bécsbe, onnan pedig busszal Budapestre érkező válogatott köszöntésére.

A szép időt a munkaidő tönkre is vágta, mert amikor a déli harangszóval egy időben Török László azt közölte, a csapat még 70 km-re van a fővárostól, talán 100-150 szurkoló foglalt helyet a lelátón. Viszont így jutott idő nosztalgiára, a háttérben óriáskivetítőn elkezdődött a magyar-ukrán mérkőzés, közben egyre másra jöttek a prominens vendégek.

Ott volt például Kercsó Árpád, aki a nyolcvanas évek közepén összefogta a magyar jégkorongot, s nemcsak megreformálta, de lehette a mai sikerek alapjait.

"1985. március 8-án jöttem Magyarországra, s egyből azt kérdeztem, hol lehet itt toborozni jégkorongozni akaró gyerekeket" - mondta a gyergyói szakember. "Dunaújvárosban volt egy olyan válogató, ahol a kézilabda, az atlétika és a labdarúgás olyan előnyöket élvezett, hogy hokira csak azok maradhattak volna, akikre a másik sportágakban nem tartottak igényt. Egy kézilabdaedző kolléga büszkén mesélte, neki már 40 tanítványa is van, én meg ott álltam egyedül. Merész húzással megelőztem mindenkit, megkerestem a srácokat, nos, abból a garnitúrából Szélig, Ladányi és Tokaji a mostani válogatott gerincét alkotja. Mi lett volna, ha nem előzöm meg a kéziseket és focistákat?"

Ifjabb Ocskay Gábor és Vas Márton mesélt az élményekről:


Az utánpótlással kapcsolatban Kercsó elmondta, jelenlegi, zalaegerszegi csapatában annyi tehetség van, amennyivel egész pályafutása során nem találkozott. "Ez a mostani vébésiker óriási, úgy vélem, az Aranycsapat 6-3-as londoni sikere óta a legnagyobb magyar eredmény."

Kercsó szerint a mostani legjobbak, Ocskay vagy Palkovics semmivel sem tudnak kevesebbet, mint egy NHL-alapjátékos, nem véletlen, hogy amióta ők a magyar élvonalban szerepelnek, nem akadt náluk jobb légiós a honi pontvadászatban.

12.30-kor újabb hír érkezett, a csapat már a 61-es km-nél, Tatabánya környékén jár - "Lassú ez a busz" - jegyezte meg egy szurkoló célozva a félóra alatt megtett 9 km-re. Persze, lehet a hírnök információja volt rossz...

Böröczki József humorista a régi nagyokra emlékezett, kiemelve Boróczi Gábor szerepét, akinek irányításával a magyar csapat 1983-ban kiharcolta a B csoportba jutást. A nézők kvízkérdések során visszautazhattak emlékeiben a 70-es, 80-as évekbe, amikor a hazai jégkorongsport fellegvára a mára lelakott állapotban lévő Kisstadion volt - persze, hogy akadt olyan, aki tudta, hogy a Kereszty, Mészöly, Havrán trió a Fradi legendás csatársora volt, s hogy 1937-ben a BKE nyerte az első bajnokságot...

Forrás: MTI

Szuper Levente még mindig nem hiszi el, hogy összejött a nagy álom
(kattinson a linkre a galériáért)

Dr. Jakabházy László, a Ferencváros egykori játékosa és edzője arról beszélt, hogy annak idején a csehszlovákok "ötmillió pentelei kavicsért" befedték volna a Kisstadiont, de reményét fejezte ki, hogy a létesítmény felújításának is eljön hamarosan az ideje.

12.59-kor érkezett az újabb hír, a csapat már Budapesten van, rendőri felvezetéssel siet a csapat az ankétra. Miközben a szurkolók felajzva várták Ocskayékat, két édesapa bukkant elő. Id. Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztályvezetője nagyon büszke volt az eredményre. "Köszönöm az életnek és a Jóistennek, hogy ezt a sikert elérette velünk"

Szuper Levente papája, Géza egy magyar zászlóval sétált, s azt fejtegette, mindig is bízott és optimista volt, hogy ezt a sikert elérheti a csapat. "Felejthetetlen volt az utolsó mérkőzés, megkönnyezte az egész család" - mondta.