Stockholmban rekedt hokisaink felszerelése

Amikor az ember egy sikertelen, ám tanulságos olimpiai jégkorong-selejtező után hazaindul, nem számít arra, hogy a hétfőn rajtoló magyar válogatott három oszlopos tagja is felbukkan a rigai repülőtéren. De ha már így történt, kedélyes utazás vette kezdetét Ladányi Balázzsal, Vas Mártonnal és Szélig Viktorral a sikeres átszállástól kezdve egészen hazai meglepetésig.

• Cortina: Megmutattuk, hogy előre tudunk lépni

Pincési László helyszíni tudósítása Rigától Stockholmon át Budapestig

Miután a magyar válogatott büntetőkkel vereséget szenvedett Ukrajnától, s egy ponttal fejezte be a rigai olimpiai selejtezőt, egy dologban egyetértett a maroknyi magyar újságíró a helyszínen: ebből a történetből sokkal többet nem lehetett kihozni. Nem azért, mert a magyar csapat nem lett volna képes többre, hanem azért, mert a körülmények és a lehetőségek ennyi sikerélményt engedélyeztek a magyar válogatottnak.

Azt mindenki aláírta - szakvezető és játékos egyaránt -, hogy nem játszott jól a csapat az első két mérkőzésén, de lám, az egynapos pihenő mennyire jót tett mindenkinek: Ukrajna ellen ismét haraptak a fiúk.

A találkozó után Tokaji Viktor is harapós kedvében volt, de ő azért dühöngött, hogy a hozzá nem értők majd a válogatotton verik el a port, noha inkább azt kellene megvizsgálni, miért maradt ennyire kevés idő a felkészülésre. "Most jól játszottatok" - nyugtattam, mire ő annyit válaszolt: "Na, ugye, ennyit ért az egynapos pihenő!"

Ráadásul a válogatott zöme egy napot még ráhúzott a rigai tartózkodásra, hiszen csupán hétfőn indulnak el haza, s frankfurti átszállással (ötórás várakozással fűszerezve) érkeznek majd meg Ferihegyre.

Aki siet, az persze talált kiskaput. Nem kis meglepetésemre a rigai repülőtéren, helyi idő szerint vasárnap este fél hétkor három klasszisunkba botlottam. Ladányi Balázs, Szélig Viktor és Vas Márton éppen azon morgott, hogy közel 90 ezer forintot kellett ráfizetniük a csomagjaikra és hokifelszerelésükre a túlsúly miatt.

"Muszáj mennünk, nincs más megoldás. Klubedzőnk csak úgy engedett el bennünket a selejtezőre, hogy megígértük neki, kedden délelőtt már ott leszünk az edzésen, este pedig a bajnokin. Ezt úgy tudjuk abszolválni, hogy most hazaindulunk a stockholmi géppel, majd hétfőn nekivágunk a 12 órás autóútnak" - mondta Szélig Viktor, aki maradék pénzén (remélem, nem árulok el nagy titkot) babaruhát vett kéthónapos kislányának.

"1196 km-t vezettem Briancontól Pestig" - árulta el Vas Márton, jelezve, hétfőn is ennyi idő vár rájuk. A repülőtéren még szó esett a három mérkőzésről, abban mindhárman egyetértettek, az ukránok ellen játszottak a legjobban, a sok kiállítás azonban elvette az erőt a hajrában.

"És persze balszerencsénk is volt, hiszen Vas Jankó korongja a palánk feletti hálóban kötött ki. Ilyenkor nincs mérlegelés, nem számít szándékos volt vagy sem: hálót ért, ez kiállítás" - dohogott a báty, Marci.

Ladányi azt mondta, őt igazán nem érdekli, ki mit mond a mostani teljesítményről, az a fontos, hogy a játékos saját maga mit érez, s hogyan készül fel a világbajnokságra. "Nekünk nem a kanadaiak szintjét kell elérnünk. Ha mindenki odateszi magát, akkor a kiesés elkerülésért vívott szakaszban kell villanni. S ehhez elég lesz a háromhetes felkészülés."

A gép negyedórás késéssel indult a lett fővárosból. Az ajtóban egy helyes orosz hölgy fogadott, névtábláján a keresztnév: Liga. ("MOL Liga" - jött a hokis riposzt...)

A harmadik sorban helyet foglaló Vas, Ladányi kettős sokáig nem tudta, első vagy másodosztályon utazik. A két szintet elválasztó függöny karnisa ugyanis egyméteres kilengéssel bírt. "Na, a lábam első osztályon van" - viccelt Marci, miután a felszállás közben a függöny felé csúszott...

Az egyórás út után következett a káosz: 50 perc maradt az átszállásig. De hogyan! Az még hagyján, hogy a stockholmi repülőtéren terminált kellett váltani, de nem jött időben a busz sem. Így mire átvágtattunk a jeges utcán a helyszínre (Vas meg is jegyezte, nem élezte meg a cipőjét, így nehéz korcsolyázni...) - hőseink Athos, Portos, Aramis lendületével, jómagam a fiatal gascoigne-i D'Artagnan hűségével -, kiderült, a becsekkolás már véget ért.

Hokisaink nem adták fel, kis győzködés egy úrnak, félmosoly a szőke hölgynek, s láss csodát, megnyílt a lehetőség és az ajtó. De akkor még mindig ott volt az akadály. Öt perc a gépindulásig, de hol a csomag?

Minden rendben lesz, nyugtattak, s végre magyar szót is hallottunk a hazai légitársaság járatán. Menetrend szerint érkezett a gép, aggódni csupán akkor kezdtünk, amikor a csomagkiadásnál a lökdösődő tömegből négyen maradtunk. Én még csak-csak nélkülözni tudom az ötnapos szennyest, és az eredeti lett csokit, illetve vodkát, amelyet csomagom rejtett. De mi lesz hőseinkkel hokifelszerelés nélkül?

Elbúcsúztunk, sok sikert kívántunk egymásnak... csak remélni tudom, a holmi előbb-utóbb előkerül (akár Budapesten, akár valahol Olaszországban, amerre hazafelé indultak), különben mi lesz a keddi tréninggel és mérkőzéssel?