Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott 1927 óta íródó történetében most először fordult elő, hogy egymást követő három mérkőzésen, összesen 190 perce nem kapott gólt, így a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon rekordot állított fel a csapat.

A mostani tornán sorrendben a lengyel (6-0), a horvát (8-0) és a brit (2-0) együttes sem tudott betalálni Hetényi Zoltánnak, illetve Rajna Miklósnak. Hetényi összesen 170 perc 28 másodperce nem kapott gólt - utoljára a dél-koreai Kim Ki Szung talált be a kapujába -, míg a vb-újonc Rajna, aki a horvátok elleni utolsó harmadot kapta meg, 20 perce hibátlan.

A magyar válogatott - amely pénteken 20 órakor a feljutásért játszik a házigazda szlovénokkal - összesen 190 perc 28 másodperce nem kapott gólt.

Az utóbbi években a tavalyi olasz, és a 2006-os német együttes tudott három hibátlan találkozóval zárni egy tornát, de ők sem sorozatban teljesítették ezeket a meccseket. A kapott gólok számában a 2005-ös olasz, és az 1994-es szlovák csapat vezet három-három találattal, a magyarok most kettőnél járnak egy fordulóval a vége előtt.

A szlovák együttes Csehszlovákia felbomlása után arra kényszerült, hogy a C csoportban szerepeljen, noha erejét tekintve a világ élvonalához tartozott. A csapat az Iglón (Spisska Nova Ves) és Poprádon megrendezett tornán a bolgárokat 20-0-ra, a szlovénokat 9-0-ra, a magyarokat 10-0-ra verte, a kazahokkal 0-0-át játszott, az ukránokkal pedig 2-2-t, míg a fehéroroszokat 2-1-re legyőzte, és három kapott góllal feljutott a B csoportba.