Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott büntetők után kikapott az ukrán csapattól a divízió I-es világbajnokság előtt álló csapatok szerdai, dunaújvárosi felkészülési mérkőzésén. Egy nappal korábban az ukránok Káposztásmegyeren hosszabbításban tudtak győzni 3-2-re.

Felkészülési találkozó, Dunaújváros:
Magyarország-Ukrajna 2-3 (1-1, 1-1, 0-0, 0-0) - büntetőkkel
gól
: Vas M. (8.), Benk (40.), illetve Materuhin (15.), Pobiedonoszcev (31.)

A magyaroknál ezúttal a combsérüléssel kezelt Sikorcin, valamint Sofron és Nagy maradt ki a csapatból. Az örökmérleg nyomasztó ukrán fölényt mutatott: tizenegyszer nyertek a vendégek, a magyarok pedig csak kétszer.

Az ukrán és a magyar együttes egyaránt saját divízió I-es csoportjának házigazdája lesz, mindkettőjük célja, hogy felkerüljön az élvonalba, és most játszottak utoljára a vasárnap rajtoló vb előtt.

Nagy iramban kezdődött a meccs, mindkét kapu többször volt veszélyben, aztán a hazaiaknak sikerült megszerezniük a vezetést. A korong szépen jutott el Vas Mártonig, aki higgadtan emelt fonákkal a kapuba. Az ukránok nagyobb sebességre kapcsoltak, és egy kapu előtti kavarodásban, emberelőnyben egyenlítettek.

A második harmadban a magyarok voltak mezőnyfölényben, ám a gólt mégis az ukránok szerezték, és megint csak létszámfölényben. A szünet előtt egy jó csere után Benk egalizált.

A záró felvonásban mindkét együttesnek akadtak lehetőségei, ám újabb gól már nem született, így jöhetett a hosszabbítás, itt Bartalis hagyott ki ziccert, az eredmény pedig nem változott.

A büntetőpárbaj az ötödik párban dőlt el, az ukránok javára, így a keddi találkozóhoz hasonlóan ezúttal is 3-2-es vendégsiker született.