Vágólapra másolva!
Befejezte jégkorongos pályafutását Szélig Viktor, aki 21 felnőtt világbajnokságon lépett jégre, és 230-szor szerepelt a magyar válogatottban, amivel az örökrangsor második helyén áll.

A 39 éves hátvéd az elmúlt kilenc szezonban a francia Briancont erősítette, amellyel tavaly bajnok lett.

Előtte kizárólag a Dunaújvárosban játszott, és négyszer nyert magyar bajnokságot. A francia klubnál változatlanul számítanak rá, vagyis családjával nem költözik haza.

Szélig kiemelte: az első vb-je 1993-ban nagyon emlékezetes volt, valamint az, amikor 2008-ban Szapporóban feljutott a világ élvonalába a válogatott. A játékos 2013-ban köszönt el a nemzeti csapattól, és még két idényt szerepelt a Brianconban, amely most a negyeddöntőben búcsúzott.

A magyar válogatottsági örökrangsor:
Kangyal Balázs 237
Szélig Viktor 230
Ladányi Balázs 227
Horváth András 225
Tokaji Viktor 222