Vágólapra másolva!
A decemberi gyenge szereplés miatt menesztette Volker Mudrow vezetőedzőt a TBV Lemgo férfikézilabda-csapata. A Mocsai Tamást is soraiban tudó együttes irányítását az egykori válogatott átlövő, a nyáron visszavonult Volker Zerbe veszi át.

"A fekete december után, amikor csapatunk mindössze egy bajnokit nyert meg és kiesett az EHF-kupából, kénytelenek voltunk reagálni a kialakult helyzetre" - nyilatkozta Fynn Holpert, a Lemgo menedzsere.

A hivatalos közlemény szerint a klub vezetése felmentette a munkavégzés alól Volker Mudrow-t, s helyére ideiglenesen a korábbi klasszis átlövőt, Volker Zerbét nevezte ki.

Zerbe megbízatása szezon végéig szól, július elsejétől ugyanis Peter Meisinger ül majd a kispadra. Az 52 éves szakember 2010-ig szóló szerződést kötött a klubbal.

Ugyancsak jövőre érkezik a HSG Wetzlar válogatott kézilabdázója, Lars Kaufmann is, aki két évre kötelezte el magát a Lemgóhoz.