Vágólapra másolva!
Változik a következő idénytől a kézilabda Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszere - döntött az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága.

A férfiaknál a legjobb 16 között nem a most érvényes kieséses rendszert alkalmazzák, hanem négy négyes csoportban küzdenek majd a csapatok. Ez lesz az úgynevezett középdöntő, amelyből a kvartettek első két helyezettjei kerülnek a negyeddöntőbe.

A nőknél a selejtezőket nem kieséses rendszerben, hanem csoportküzdelmekben rendezik. Tizenkét csapatot kiemelnek - ide tartozik az aktuális magyar bajnok is -, míg négyen a kvalifikációs sorozat végén jutnak a 16-os főtáblára. A selejtező utolsó körében lép pályára a magyar bajnoki ezüstérmes is. Itt négy négyes csoportban szerepelnek az érdekeltek, a négy kvartettgyőztes jut a 16 közé, a 2., 3. és 4. helyezettek az EHF-kupában folytatják.

A férfi BL összdíjazása 2,7 millió euró, a nőié pedig 630 ezer euró lesz a 2007/08-as szezonban.