Vágólapra másolva!
Tóth Tímea és Kirsner Erika után harmadik meghatározó játékosa is elhagyta a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapatát: Katarína Mravíkova ugyanis kétéves szerződést kötött a bajnok Győri Audi ETO KC-vel.

Forrás: [origo] Új edzője van a Fradinak

Kétéves szerződésben állapodott meg a Győri Audi ETO és a Ferencváros szlovák válogatott szélsője, Katarína Mravíkova. A játékos elmondta, úgy érezte eljött a váltás ideje, döntésében szerepet játszott Németh András vezetőedző távozása is. Mravíkova hozzátette: nagyon jó csapatba kerül és szeretne BL-győzelmet ünnepelni a Rába partján.

A Ferencvárosnál a héten már eldőlt a legfontosabb kérdés, a Hypóhoz távozó Németh helyét Zsiga Gyula veszi át, a kiskunhalasi tréner szerződése három évig szól. Tóth Tímea, Kirsner Erika és Katarína Mravíkova távozott, de nem marad új játékos nélkül a zöld-fehér csapat, amely szerződteti Ilyés Annamáriát, Kocsis Ágnest (mindkettő Kiskunhalas), Kovacsicz Mónikát és Juhász Gabriellát (mindkettő Győr).

Változás történt a férfi bajnokság jövő évi lebonyolításában is, eszerint a 2007/2008-as szezonban - amelyben egy korábbi döntés alapján a mostani 12 helyett 16 csapat küzd egymással az élvonalban - a 30 fordulós alapszakaszt követően az első és a második helyezett játszik az arany-, a harmadik és a negyedik pedig a bronzéremért.

A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak, a pályaválasztást illetően az alapszakaszban előrébb végző alakulat élvez előnyt. A többi csapatnak az alapszakaszban elért helyezése lesz a végleges.

Az idény végén négy együttes búcsúzik és kettő jut fel, vagyis a 2008/2009-es sorozatban 14 alakulat verseng majd. Jelenleg valamennyi helyezés rájátszásban dől el.

[origo] / (MTI)