Vágólapra másolva!
Triffa Ágnes személyében egy válogatott kapust igazolt a DVSC-Aquaticum nőikézilabda-csapata. A hálóőr a Vasas helyett igazolt a Debrecenbe. Ugyancsak erősített a Dunaferr, amely szintén angyalföldi játékost csábított el: Berta Melinda kis kitérő után gyakorlatilag hazatért Újvárosba.

"Megállapodtam a DVSC-Aquaticum vezetésével, az aláírás is megtörtént már. Egy évre köteleztem el magam, de decemberben dől el, hogy azután lesz-e folytatás. Akkor leülünk majd tárgyalni a jövőt illetően" - nyilatkozta Triffa Ágnes a Debrecen honlapján.

"Bevallom őszintén, hogy volt ajánlatom az első öt csapattól. Igazán azonban a szívemre is hallgattam, amikor a Loki mellett döntöttem, hiszen Békés megye az a hely, ahonnan származom. Ide pedig az nincs messze. A vezetés korrekt volt velem és úgy éreztem, hogy a fejlődésem érdekében jó döntés ide igazolni" - vélte a Vasastól érkező hálóőr, aki elmondta, nem fél a megmérettetéstől, amelyet a kezdőcsapatba kerülésért kell majd vívnia az ukrán válogatott Tánya Vorozscovával.

Forrás: [origo]

Triffa Ágnes Debrecenben folytatja

Öt év után tért vissza a Dunaferr együttesébe az elmúlt időszakot a Vác és a Vasas gárdáinál töltő Berta Melinda, aki kétéves szerződést kötött az újvárosi csapattal.

"Dunaújvárosban három évet töltöttem, majd először kölcsönadtak a Vác együttesének, ahol szintén három évet szerepelhettem. A váci időszakot követően kerültem a Vasas csapatához, ahol további két évig csiszolhattam a tudásomat, míg a Dunaferr idén tavasszal keresett meg azzal, hogy az elkövetkezendő két évet töltsem Dunaújvárosban. Bár voltak máshonnan is ajánlataim, nem gondolkodtam sokat a váltáson, hiszen a csapat nagy részét ismerem, Kovács Péter szakmai elképzeléseivel is tisztában vagyok, ezért hamar rábólintottam az ajánlatra, hiszen tudom, hogy egy jó csapatba, jó közösségbe térhetek vissza" - mondta a jobbszélső a klub honlapján.

"Mindenképpen azt várom magamtól, hogy minél jobb és kiegyensúlyozottabb játékot tudjak nyújtani az új szezonban is. Az egyéni érdekek elé helyezem azonban a csapatsikert, ezért nagyon remélem azt is, hogy játékommal hozzá tudok járulni majd ahhoz is, hogy a Dunaferr jól szerepeljen az elkövetkezendő időszakban is. Ez a legfontosabb."

Kiss helyett Rapatyi?

A bajnokság végén távozik a Hódmezővásárhelyi NKC nőikézilabda-csapatától Kiss Szilárd vezetőedző, akit a zuhanyhíradó már hosszú ideje a Dunaferr férficsapatával boronál össze. A Délmagyarország úgy tudja, a vásárhelyi kispadra Békéscsabáról érkezik az új szakvezető, Rapatyi Tamás személyében.