Vágólapra másolva!
Az öt országgyűlési párt csütörtök délelőtt dönt arról, hogy továbbra is a Parlament előtti teret javasolja-e a jövő keddi kézilabda-esemény helyszínéül.

Amint azt Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára elmondta, már csaknem fél éve eldöntötték a pártokkal együtt, hogy a Kossuth téren lesz a rendezvény. Azonban az időpont egybeesik az elhíresült "őszödi beszéd" évfordulójával, és több csoportosulás is arra kérte az MKSZ-t, hogy változtasson a helyszínen. Ráadásul az előrejelzések alapján az időjárás is közbeszólhat.

"A pártok csütörtök délelőtt egyeztetnek, és a 10.30-kor kezdődő sajtótájékoztatón már szeretnénk pontosan tudni, hol lesz a szeptember 18-i gála" - jegyezte meg Sinka László.

Amennyiben mégsem a Parlament előtt tartják a rendezvényt, akkor a budapesti Körcsarnok lesz az új helyszín.