Vágólapra másolva!
Kiütéses, 11 gólos sikert ért el a Nürnberg otthonában a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata. A Bajnokok Ligája középdöntőjének 4. fordulójában 36-25-re győztek Konkoly Csaba tanítványai, így az utolsó két mérkőzéstől függetlenül bejutottak az elődöntőbe.

Eredmény, nők, Bajnokok Ligája, középdöntő, I. csoport, 4. forduló:
1. FC Nürnberg (német) - Győri Audi ETO KC 25-36 (13-18)
Nürnberg, 1200 néző
v.: Pedersen, Mortensen (dán)
gól: Popluharová 6, Ofenböck 4/2, Wohlbond 4, Beck 3, Walczik 3, Sommerlund 2, Simaková 2, Rösler 1, illetve Görbicz 12/8, Bradeanu 9, Vérten 5, Djokic 3, Tomori 3, Spiridon 2, Hornyák 1, Mravíková 1
hetesek: 5/2, illetve 8/8
kiállítások: 12, illetve 12 perc

"Két hete fantasztikus húsz percet produkáltunk, melyet a németek edzője is elismert. Szerencsére a Valcea ellen a jó szakaszt sikerült időben megdupláznunk. Ezeket az erényeket kell megcsillogtatnunk most is" - nyilatkozta a mérkőzés előtt Konkoly Csaba, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője.

A szakvezető a hatosfalas védekezést részesítette előnyben, Pálinger Katalin kezdett a kapuban, s bár az első percekben a Nürnberg egy-egygólos előnyökre tett szert, tíz perc után rendeződött a helyzet.

Pálingert az sem zavarta, hogy Simaková egy ziccernél arcon találta, az ápolás során volt ideje végiggondolni, hogyan álljon nemes bosszút. Nos, a válogatott hálóőr előbb két átlövést, majd egy hetest is kivédett, elvéve ezzel a hazai ász kedvét.

A másik oldalon Bradeanu gólerőssége mellett Tomori agilitása tűnt fel, más kérdés, hogy ezúttal inkább az előkészítésben és a kapufa-forgácsolásban jeleskedett.

10-7-es győri előnynél Konkoly Csaba kért először időt. "Ne röpködjünk ki" - hívta fel a figyelmet a védekezésre, "Szélesítsük a támadójátékot!"- figyelmeztetett a másik kapu előtti szituációkra.

Nagy baj nem is történt, a Győr sokkal összeszedettebben és jobban játszott, így 10-14-nél Herbert Müller is időt kért, amelynek során Bradeanu és Tomori mozgásaira, illetve a nekik előkészített lövőpozíciókra hívta fel a figyelmet.

A 24. percben Hornyák kiállítása ellenére Vérten az addigi legnagyobbra, ötgólosra növelte a különbséget (10-15), az utolsó percre 18-12-re nőtt az előny, Simaková hosszú "hallgatás" után 18-13-ra alakította az első félidő eredményét.

A második játékrész elején Pálinger bokája sérült meg, egy védést követően rálépett a labdára, úgy kellett letámogatni a pályáról, helyére Herr Orsolya állt. Korai volt kimondani, de az állandósuló hét-nyolcgólos előnynél már szinte eldőlt a mérkőzés, ám a németek úgy hajtottak, mintha az életük lenne a tét. A nagy akarásba pár durvaság is becsúszott, ám az kiállítások adok-kapokjából is a Győr jött ki jobban.

A hazaiak részéről Popluharova remekelt, a kapuban Krause is jól teljesített, ám a magyarok csapatmunkája mindennél többet ért. Görbicz a 45. percre 11 gólnál járt, Mravíkova is megszerezte végre első találatát (21-27).

Az 51. percben előbb Tomori talált be, majd a középkezdésnél Bradeanu lopott labdát (31-24), ekkor már a leglelkesebb hazaiak is feladták. Három perccel a lefújás előtt 35-25-öt mutatott az eredményjelző, a végeredmény 36-25 lett, a Győr ezzel idei 30. győzelmét aratta, s két fordulóval a zárás előtt biztosított helyét a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között.

A csoport másik mérkőzésén
HK Lada Toljatti (orosz) - CS Oltchim Rm. Vilcea (román) 30-27 (16-14)
Toljatti, 2200 néző
v.: Vodopivec, Krasna (szlovén)
gól: Nyikityina 6/3, Davigyenko 5, Mocsalina 5, Posztnova 4, Gruzgyeva 3, Kurbanova 3, Muravjova 2, Vinogradova 1, Csernojvanyenko 1, illetve Stanca 8, Luca 6, Meirosu 5, Maier 4/2, Bese 2, Lecusanu 2/1
hetesek: 4/3, illetve 5/3
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Az 1. csoport állása:

1. Győri Audi ETO4400124-998
2. HC Lada Toljatti4202117-1214
3. C.S. Oltchim Rm. Vilcea4112117-1143
4. 1. FC Nürnberg4013109-1331