Vágólapra másolva!
Megalakult a Magyarországi Kézilabda Szurkolók Országos Szövetsége (MKSZOSZ), amelynek legfőbb célja a szurkolói érdekképviselet, illetve hogy a világversenyeken és hazai mérkőzéseken minél több magyar kézidrukker szorítson a válogatottakért.

Az MKSZOSZ képviselői a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) vezetőivel találkoztak, ahol bemutatták létrejöttük hátterét, miszerint az elmúlt évek szurkolói kézilabdatornáin vetődött fel a gondolat, hogy a szurkolói egyesületek közös érdekképviseletére hozzanak létre egy országos szervezetet, mely a szurkolók jelentős tömegét képviselve folyamatosan közvetíthetne az MKSZ és a szurkolók között.

Mindkét fél célja közös: a mindenkori magyar női- és férfikézilabda-válogatott minél eredményesebben végezzen a világversenyeken, amelyhez a szurkolók minél erősebb buzdításukkal járulhatnak hozzá, utóbbi hatékonyságát a szövetség pedig szervezési támogatással segítheti. A MKSZOSZ hangsúlyozta, hogy fő céljuk a nemzetközi és hazai válogatott mérkőzéseken való minél egységesebb, minél hangosabb szurkolás megvalósítása.

Az MKSZOSZ egy napi szintű, partneri együttműködést szeretne a MKSZ-szel, melynek során az MKSZOSZ által felmért igényeknek megfelelően az MKSZ - kapcsolatait felhasználva - egy közös szektorba foglalhatna jegyeket a szurkolók számára, amely nagyban javíthatna a szurkolás minőségén és így minden bizonnyal a csapat eredményességén is.

Az MKSZ örömmel vette az MKSZOSZ megalakulását, bízik az eredményes együttműködésben, nyitott egy együttműködési megállapodás aláírására a szurkolók képviselőivel. A szövetség előrebocsátotta, hogy az együttműködés alapja csakis a sportszerű, rendbontásoktól mentes szurkolás lehet, mellyel a szurkolók egyet is értettek.

Kökény Beatrix is megerősítette, hogy bizony sokszor a saját bőrén is tapasztalhatta, mennyire sokat is számít egy egységes, hangos szurkolótábor, amely bárhol a világon hazai pályát teremthet, ezáltal gólokat jelenthet a játékosoknak. Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy nemcsak a hangerő, a sportszerűség is fontos, egyes játékosok, csapatok, nemzetek szidalmazása nem hozza tűzbe a játékosokat, sőt, negatív hatással is lehet rájuk, nem is beszélve arról, hogy ez nem csak az adott szurkolótáborra, hanem egész országunkra is rossz fényt vet.

Az MKSZ véleménye szerint a hazai rendezésű mérkőzéseken megvalósítható az MKSZOSZ kérése, így a közeljövőben Veszprémben (Magyarország-Horvátország férfi), Szombathelyen (Pannon-kupa női), illetve Nyíregyházán (Magyarország-Finnország férfi) esedékes mérkőzéseken ki is próbálható, hogy hogyan működik a kooperáció. A szövetség megemlítette, hogy örömmel vennék, ha a jövő évi női junior Eb alatt is hathatós szurkolói támogatás valósulna meg.

A külföldi rendezésű világversenyekkel kapcsolatban a szövetség véleménye, hogy elvileg a közös szektorba történő jegyfoglalás megoldható, természetesen foglalási és fizetési határidőkkel. Ennek érdekében az MKSZ kijelöl egy felelőst a szövetségen belül, aki a szurkolói szövetséggel való kapcsolattartás felelőse lesz.

Az MKSZ elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a hazai rendezésű mérkőzéseken jegyár kedvezményt biztosítson az MKSZOSZ tagságába tartozó szurkolói egyesületek tagjainak, továbbá az MKSZOSZ-t saját szponzorai figyelmébe ajánlja, buszos utazások szervezése során igyekszik segítséget nyújtani, illetve szurkolói ankétokon képviseletet biztosítani.

Az MKSZ jegyezte és továbbítani fogja az EHF, IHF felé az MKSZOSZ azon felvetését, miszerint a világversenyek jegyértékesítése kapcsán érdemes lenne megfontolni a 2006-os futball vb-n tapasztaltakat, ahol nem helyszínekhez rögzítetten, hanem egy-egy csapathoz köthetően lehetett jegycsomagokat váltani, amellyel a szurkolók garantáltan végig tudták kísérni kedvenceiket a végjátékig és ezzel elkerülhető lenne a papíron csordulásig megtelt, de a valóságban üresen kongó csarnokok esete is.

Mindkét szövetség kifejezte, hogy szükségesnek tartják a folyamatos párbeszédet, így későbbiekben rendszeresen fognak egyeztetni egymással.

Az MKSZOSZ vezetői ezúton is jelzik a magyar kézilabda szurkolóknak, hogy honlapjuk hamarosan elkészül (várhatóan www.kezilabdaszurkolok.hu címen), ahol majd folyamatosan tájékoztatást adnak a közelgő meccsekre vonatkozó információkról, illetve persze ezen információkhoz majd minden kézilabda szurkolói egyesületen keresztül is hozzájuthatnak.