Vágólapra másolva!
Újabb fontos mérkőzés előtt áll a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata, amely ha pontot szerez ljubljanai Bajnokok Ligája-mérkőzésén, bejut az elődöntőbe. A szombati összecsapáson Andrea Lekic és Görbicz Anita hiányozni fog sérülés miatt, a szlovén bajnok vezetőedzője, Marta Bon szerint azonban a magyar irányító nélkül kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb a Győr.

Négy forduló után két pont előnnyel áll a Krim Ljubljana előtt a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája I-es csoportjában. Amennyiben szombaton idegenben is pontot szerez a magyar bajnok, biztosan elődöntőbe jut. De nem tét nélküli a rangadó a Ljubljana számára sem, sérült irányítója, Andrea Lekic nélkül is arra készül, győzelemével életben tartja továbbjutási reményét.

"Érdekes híreket kaptunk Ljubljanából, miszerint megpróbálják összedrótozni Lekicet, igaz, erre azért nem sok esélyt látok" - nyilatkozta Konkoly Csaba, a Győr vezetőedzője a klub hivatalos honlapján.

"Nem is foglalkozunk ennyire személyekkel, nem erre építjük a játékunkat. Ugyan elveszítette legmeghatározóbb játékosát a Krim, ebből most plusz erőt is meríthet. Ez megnehezítheti a dolgunkat. Egy a lényeg, Lekiccsel vagy nélküle, de meg kell vernünk a Ljubljanát, hogy elérjük céljainkat. Jó mérkőzést várok, sok ütközéssel. Nagy harc lesz a két pontért, de mi szeretnénk hazahozni."

A Krim Ljubljanának akkor van csupán esélye az elődöntőre, ha legyőzi a magyar bajnokot. "Nehézségeink ellenére megpróbáljuk tartani a lépést szombaton a Győr ellen. Nem félünk, ugyanazon a pályán, ugyanazzal a labdával játszunk, mint az ellenfél. Mindent elkövetünk a győzelem érdekében" - nyilatkozta Marta Bon vezetőedző az Ekipa című sportnapilapban.

Bon elmondta, biztosan változni fog a csapat játéka, hiszen Andrea Lekic egy hete súlyos könyöksérülést szenvedett Lipcsében, így védekezésben Dragana Cvijic és Zácsik Szandra, míg támadásban a Marina Verheljuk, Alja Jankovic, Tamara Mavsar trió vállán lesz több teher.

A tréner szerint semmit sem jelent, hogy a magyar bajnok nem számíthat a sérült Görbicz Anitára, sőt, ez inkább problémát jelent csapata számára. "Egyáltalán nem előny számunkra Görbicz hiánya. Nem csupán azért, mert Kovacsics Anikó jól helyettesíti, hanem azért is, mert ha Görbicz pályán van, tudjuk, a kritikus helyzetet 99,9 százalékát ő vállalja el. Most viszont nem tudjuk, mi következik ilyen helyzetben."

A csoport hétvégi programja:
14.15: Larvik (norvég) - Leipzig (német)
18.00: Krim Ljubljana (szlovén) - Győri Audi ETO

A csoport állása:

1. Győri Audi ETO4301103-966
2. Larvik HK4301109-1056
3. RK Krim Mercator4202116-1124
4. HC Leipzig400494-1090