Vágólapra másolva!
A magyar nőikézilabda-válogatott a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon 21-18-ra legyőzte a tavalyi vb-ezüstérmes francia csapatot. A magyarok csoportjában csütörtökön szünnap lesz, pénteken az olimpiai bajnok, címvédő, társrendező norvégok következnek. Azon a meccsen dől el, hogy a Mátéfi-csapat a maximális négyből kettő, három vagy négy pontot visz magával a tizenkettes középdöntőbe.

A szerdai, lillehammeri mérkőzésen a remek védekezésnek köszönhetően az első negyedórában sikerült ellépnie a magyar csapatnak, és a folytatásban sem kellett izgulnia. A vb-második franciák nagyon gyengén és sok hibával támadtak, kapura kevés veszélyt jelentettek. Így aztán nem volt meglepő, hogy 12-7-es magyar előnynél érkezett a szünet. A folytatásban Pálinger tartást adott az együttesnek, és egy rövidke időt leszámítva maradt a 4-5 gólos vezetés. A hajrában rohantak a franciák, fokozatosan jöttek fel, de végül kikaptak.

Női kézilabda Európa-bajnokság, D csoport (Lillehammer), második forduló:
Magyarország - Franciaország 21-18 (12-7)
gól:
Bulath 5/1, Szucsánszki 4/1, Sopronyi 3, Vérten 2, Kovacsics 2, Szamoránsky 2, Kovacsicz 2, Tomori 1, illetve Lacrabere 6/5, Piejos 5, Dembele 3, Ayglon 1, Pineau 1, Herbrecht 1, Deroin 1

A vb-ezüstérmes franciák kedden 33-22-re kikaptak a norvégoktól - akik pénteken éppen a magyarokkal találkoznak majd -, míg Mátéfi Eszter együttese viszonylag gond nélkül, 28-19-re verte a szlovénokat.

Egy-egy gól után sok hiba akadt mindkét oldalon. A magyarok előbb nyugodtak meg, és a nyolcadik percben 3-1-re elléptek. Ekkor jött egy emberelőny, és tovább nőtt a különbség (5-2). A gyenge támadójáték miatt a francia szövetségi kapitány cserélt, de az új összetételben is megmaradt a magyarok előnye. Negyedóra elteltével 6-3, öt perccel később pedig 8-4 volt az állás. A rivális változatlanul rossz hatékonysággal támadott, ha pedig sikerült áttörnie a védőfalon, akkor Pálinger védett.

A 24. percben, 9-5-ös magyar vezetésnél időt kértek a franciák, hátha közelebb férkőznek még a szünet előtt. Szucsánszki és Szabó kiállítása jó alap volt erre, 9-7 lett, ám azonos létszámban visszaállt a korábbi különbség.

A második félidő elején hatalmas iramot diktált a francia gárda, sorra kapta a büntetőket, amelyeket értékesített is. 13-10 után felvette a ritmust a magyar együttes is, és ezt Kovacsics kiállítása sem törte meg. A 40. percben 16-11-re elhúzott a Mátéfi-alakulat, aztán Tomorit is kiküldték a bírók, de Pálinger lábbal büntetőt hárított.

Forrás: MTI

Negyedórával a vége előtt 17-13-at mutatott az eredményjelző, de még nem volt vége, Szucsánszki ugyanis hétméterest rontott. A franciák keményen küzdöttek, de változatlanul sokat hibáztak, és ezt meg is unta a kapitányuk: az 51. percben, 19-14-nél időt kért.

A végjátékban fokozatosan apadt az előny a rohanó franciák miatt, két és fél perccel a vége előtt 20-18 lett. Herr büntetőt védett a kritikus pillanatban, Szamoránsky pedig kiküzdött egy gólt, így végül, ha nehezen is, de sikerült begyűjteni a biztos középdöntőbe jutáshoz szükséges pontokat.

"A siker alapját a remek védekezés adta meg" - nyilatkozta a mérkőzést követően Mátéfi Eszter szövetségi kapitány. "Kedden a szlovénoktól 19, most egy elvileg erősebb francia csapattól 18 gólt kaptunk. Megint ki kell emelni Pálingert, aki végig magas színvonalon védett, és ebből erőt merítettek a többiek. A kritikus pillanatokban nem törtünk meg, de az ellenfél is nagyon sokat hibázott, és mi is tudtunk volna hatékonyabbak lenni. A lényeg, hogy ott vagyunk a középdöntőben, és viszünk magukkal pontokat. Hogy mennyit, majd a norvégok ellen eldől. A hazaiak az esélyesebbek, de nem ijedünk meg."

A magyarok csoportjában csütörtökön szünnap lesz, pénteken az olimpiai bajnok, címvédő, társrendező norvégok következnek. Azon a meccsen dől el, hogy a Mátéfi-csapat a maximális négyből kettő, három vagy négy pontot visz magával a tizenkettes középdöntőbe.

Online közvetítés >>