Vágólapra másolva!
Először kapott ki a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában az MKB Veszprém: a magyar bajnok a címvédő német Kiel vendégeként szenvedett súlyos, 32-21-es vereséget. A már biztos nyolcaddöntős Veszprém egy pontszerzéssel bebiztosíthatta volna a csoportelsőségét.

Férfi BL, 9. forduló, B csoport:
THW Kiel (német) - MKB Veszprém 32-21 (17-13)
Kiel:
Omeyer, Palicka (kapusok), Ekberg 2 (1), Ilic 5, Jicha 4 (1), Klein 1, Narcisse 1, Palmarsson 2, Sigurdsson 7, Sprenger 2, Toft Hansen 3, Vujin 3, Wienczek, Zeitz 2.
Veszprém: Alilovic, Fazekas (kapusok), Császár 4, Gulyás 2, Iváncsik G. 1, Iváncsik T. 3 (2), Jamali, Laluska, Nagy L. 5, Oneto 1, Pesic, Rodriguez 1, Schuch, Sulic 1, Terzic 2, Ugalde 1.
kiállítás: 2, illetve 4 perc
hétméteres: 3/2, illetve 4/2

A találkozót Nagy László gólja vezette fel, de a magyar együttes ekkor vezetett utoljára. Egy ideig ugyan fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán ellépett a Kiel, köszönhetően többek között a remek napot kifogó Thierry Omeyer bravúrjainak. Az első játékrész feléhez közeledve ugyan felzárkózott a Veszprém, sőt még egyenlítenie is sikerült, de ezzel el is lőtte összes puskaporát. A szünetben négy góllal vezetett a Kiel.

A folytatásban a Veszprém kicsit közelebb férkőzött riválisához, de a Kiel fokozatosan elhúzott az enerváltan játszó magyar csapattól, amely sem támadásban, sem védekezésben nem tudta felvenni a versenyt a címvédővel. A vége így méretes vereség lett, ugyanis a Veszprém még azt sem tudta elérni, hogy ne nőjön a különbség kétszámjegyűre.

A Veszprém legutóbb 2005. november 13-án szenvedett el tíznél nagyobb gólarányú vereséget: akkor a Ciudad Real 34-23-ra győzte le a BL-csoportkörben a magyar klubot.

A csoport további eredményei:
Atlético Madrid (spanyol) - Sävehof (svéd) 32-25 (14-11)

szombaton játszották:
Celje (szlovén) - Constanta (román) 24-19 (11-6)

Az állás:
1. Veszprém 16 pont
2. Kiel 14
3. Atlético Madrid 10
4. Celje 6
5. Constanta 4 (209-255)
6. Sävehof 4 (252-301)