Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott óriási mérkőzésen 31-28-ra kikapott az előzetesen esélyesebbnek tartott Horvátországtól a férfi kézilabda-világbajnokság C csoportjának második fordulójában. A Nagy Lászlót nélkülöző csapat 38 percig jól játszott, a második félidő második felére azonban szétesett a játékunk. Két meccs után tehát két vereséggel állunk, a következő három csoportmeccsen  – sorrendben Chile, Szaúd-Arábia és Fehéroroszország ellen – azonban még megszerezhető a C csoport harmadik helye. 

Eredmény, C csoport, 2. forduló:
Magyarország - Horvátország 28-31 (11-11)
Rouen, 5200 néző
v.: Licis, Sondors (lettek)
gól: Balogh Zs. 6, Harsányi 6, Lékai 4, Bodó 3, Juhász Á. 2. Bánhidi 2, Császár 2, Jamali 2, Ligetvári 1., illetve Strlek 6, Duvnjak 5, Horvat 4, Mamic 4, Sebetic 4, Cindric 4, Kontrec 2, Mandalinic 2.
hetesek: 3/2, illetve 3/1
kiállítások: 6, illetve 8 perc

Amint az sejthető volt, a magyar válogatott a sérült Nagy László nélkül kezdte meg a mérkőzést Rouenban. A Kindaréna nézőtere most is csaknem teljesen megtelt, a hangulat pedig – hasonlóan a németek elleni nyitómérkőzésünkhöz – most is parádés volt. Csak a sajtószektor mögötti székekre leültetett, folyamatosan visító gyerekeket tudtam volna elfeledni, de nekik valószínűleg azt mondták, hogy ha bejöhettek, akkor az elejétől a végéig ordítsanak.

Horvátország a kezdő sípszó után azonnal lehozta a kapusát, így hét mezőnyjátékossal támadott.

Ez sem zavarta meg azonban a magyar csapatot. Az első gólt a beállós posztjáról Harsányi szerezte, miközben a magyar kapuban Mikler Roland védett nagyszerűen. A horvátok csak a 6. percben érték el első találatukat, ekkor 1-1 volt az állás.

Juhász Ádám tör kapura a horvátok elleni mérkőzésen Forrás: AFP/Charly Triballeau

Az mindenképpen örömteli volt, hogy a magyar csapat az első öt percben nem kapott gólt, az viszont már kevésbé melengette meg a lelkesen szurkoló magyarok szívét, amikor a 10. percben Horvat góljával 3-2-re először vezettek a horvátok. A nagy rohanásban többször is hiba csúszott a magyar együttes játékába, Horvat gólja előtt például egy eladott labdából tudott ellentámadást vezetni a kiváló játékos.

Balogh Zsolt lő a horvátok kapujára Forrás: AFP/Charly Triballeau

Az első negyedóra végére azonban egy 4-0-s szériát produkáltak a magyarok. Mikler kiválóan védett, a túloldalon pedig nem volt gond a támadásbefejezésekkel.

Bodó dömperként érkezett a horvát kapu elé, gólja pedig azt jelentette, hogy a magyar csapat 2-3-ról 6-3-ra fordított.

Öröm volt nézni a játékot, a megilletődöttség leghalványabb jele sem mutatkozott a magyar válogatotton. Nem csoda, hogy a horvátok időkéréssel próbálták megállítani a lendületbe jött magyar csapatot. Ez olyan jól sikerült, hogy a miniszünet után a horvátok két gólt lőttek, a különbség tehát egyetlen találatra csökkent a mérkőző felek között.

Xavier Sabate szövetségi kapitány kiválóan meccselt az első félidőben Forrás: AFP/Charly Triballeau

Lékai Máté parádés góljára a legínyencebbek is csettintettek, majd a jobb szélről Harsányi állította vissza a megnyugtató háromgólos differenciát. Sőt Ligetvári ziccere akár a 10-6-ot is jelenthette volna, de a fiatal magyar kihagyta a kihagyhatatlant. Ekkor jött Juhász, aki kiharcolt egy emberelőnyt, de a helyzetet ő sem tudta értékesíteni.

Az emberelőny mintha a magyarokat zavarta volna jobban, mindenesetre 9-6-os vezetésünknél nem tudtunk átlépni a tű fokán.

Kontrec kiállítása úgy telt le, hogy nem dobtunk gólt – igaz, legalább nem is kaptunk. Amikor pedig a horvátok kiegészültek, Luka Cindric azonnal bevágott egyet. Harsányi higgadt büntetőjére nem volt válasza a horvátok kapusának, így hat perccel az első félidő vége előtt 10-7-re vezetett Magyarország.

Juhász Ádám nagyszerűen játszott az első félidőben Forrás: AFP/Charly Triballeau

Az első félidő utolsó öt perce Ligetvári kiállításával és 10-7-es magyar vezetéssel indult. Mikler a lehető legjobbkor védett ziccert, majd a 26. percben Balogh Zsolt góljával először vezetett négy góllal Magyarország. (11-7) Ligetvári kiállítását tehát lehoztuk 1-1-gyel, miközben a horvátok továbbra is lehozták kapusukat, így mondhatni emberelőnyben támadhattak.

Az első félidő hajrája nem sikerült jól. Luka Strlek előbb 11-9-re módosított, majd az addig gólt sem lövő Duvnjak egy gólra hozta fel ellenfelünket.

Sőt fél perccel az első félidő lefújása előtt elolvadt a négygólos előny, így a szünetre 11-11-es döntetlennel mehettek a csapatok. Az első félidő utolsó három percétől eltekintve a magyar csapat remekül játszott, az utolsó négy perc 0-4-es horvát szériájáért viszont nagyon nagy kár.

Harsányi Gergely az első félidőben három gólig jutott, nagyszerűen kézilabdázott Forrás: AFP/Charly Triballeau

A második félidő sem indult jól. Harsányi a kapufára lőtte a hétméterest, míg a 35. percben Duvnjak hosszú idő után ismét Horvátországot juttatta előnyhöz. Császár és Ligetvári (utóbbinak ez volt az első vb-gólja) fél perc alatt dobott kettőt, a meccs egyre hektikusabbá vált.

Óriási volt az iram, öröm volt nézni, hogy a magyarok mennyire jól állták a sarat.

Bár az összjátékban olykor akadtak hibák, ezt a lelkesedésünkkel és önfeláldozó játékunkkal igyekeztünk kompenzálni. A csapatok nem töltöttek, csak lőttek, a 40. percre 16-15-ös horvát előnnyel lépett be a két együttes.

A magyar csapat kapujában Mikler Roland parádés teljesítményt nyújtott Forrás: AFP/Charly Triballeau

A tempót a horvátok diktálták, a magyarok csapatjátékába egyre több hiba csúszott. A 41. percben Sabate kapitány kénytelen volt időt kérni, mivel ellenfelünk – a találkozó folyamán először – két góllal vezetett. Mikler ekkor – a lehető legjobbkor – hetest védett, az ellentámadásból Jamali szűkítette a hátrányt. Császár Gábor egyik hibáját könyörtelenül kihasználták (16-18), majd egy újabb magyar gólt követően Jamali jutott a kiállítás sorsára.

Rettenetesen nehéz két perc következett.

Horvat gyors góljával újra kettővel vezettek, de Balognak sikerült szemfüles gólt szereznie a félpályáról. Állandósult a horvátok kétgólos előnye, a védekezés, illetve az eredmény utáni loholás nagyon sok erőt kivett a magyarokból. Kontrec 47. percben szerzett gólja után teljesen szétesett a magyar csapat, Sebetics pedig 22-18-ra növelte a horvátok előnyét.

Lékai Máté fontos gólokat szerzett a horvátok ellen Forrás: AFP/Charly Triballeau

Az utolsó 13 percre tehát nagyon nehéz helyzetbe került Magyarország. Csak abban bízhattunk, hogy ami az első játékrész utolsó négy percében sikerült a horvátoknak, az most sikerülni fog nekünk – azaz négy gól ledolgozása.

Ám az idő gyorsan haladt, és a horvát gólok is villámsebesen érkeztek Mikler kapujába.

Nyolc perccel a vége előtt Kontrec indulásgóljával 25-20-ra vezetett az ellenfél, eldőlni látszott a mérkőzés. Ez már sok volt a magyaroknak, akikben nem maradt erő a fordításra. Lékai csak szűkíteni tudta a horvátok előnyét (22-26), majd a meccset kifogástalanul vezető lett bírók kiállították Luka Stepancicot. A horvátokat ez sem zavarta, a kapusukat lehozva szerezték meg 27. góljukat, miközben a magyar csapat még mindig csak 22-nél tartott.

A magyar kapuban Mikler is elfáradt, egymaga képtelen volt tartani együttesünket, helyére Fazekas érkezett.

Csodát azonban ő sem tudott tenni. Horvátország 31-28-ra győzött, ezzel két mérkőzés után két győzelemmel áll, a magyarok pedig két vereséggel. Nem tudtunk tehát a csoport két legerősebb csapatától pontot szerezni, a hátralévő három mérkőzésen kell tehát győzni. Kezdésnek a vasárnapi szünnap után, hétfőn Chile ellen.

Férfi kézilabda-világbajnokság, C csoport, 2. forduló: Magyarország-Horvátország 28-31 (11-11)