Vágólapra másolva!
Sorozatban 20. győzelmét aratta a Houston Rockets az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), ezzel holtversenyben a második helyre jött fel a sikerszériák örökranglistáján.

Az NBA történetében a Los Angeles Lakers egymás után 33 alkalommal nem talált legyőzőre az 1971/72-es idényben, míg a Milwaukee Bucks 1970/1971-ben ugyancsak húszszor maradt veretlen.

A Rockets atlantai diadalának - melyből Tracy McGrady 28 pontot vállalt - értékét az sem csökkenti, hogy egy másik sorozat megszakadt: a texasiak 10 meccs után először nem tudtak legalább 10 ponttal nyerni.

A dupla-duplák (két statisztikai mutatóban kétszámjegyű teljesítmény) különrangsorát vezető, orlandói Dwight Howard a szezon során 57-edszer remekelt: 22 pontot és 13 lepattanót gyűjtött a Clippers ellen.

A 2006-os bajnok, idén azonban 11 sikerrel és 52 kudarccal sereghajtó Miami utóbbi 36 találkozóján 33-adszor kapott ki, ezúttal otthon a New Yorktól. Az 51/12-vel éllovas Boston ugyanakkor sorozatban tizedszer győzött, most a Seattle ellen.

A címvédő San Antonio siralmas játékkal maradt alul 25 ponttal New Orleansben: a Spurs 18 kísérletből csupán 3 triplát értékesített, míg a büntetővonalról 17-ből 7-szer talált a gyűrűbe.

A játéknap legjobbja a New Jersey-ben 42 pontot szóró LeBron James lett, ám ez a bravúr is kevés volt a tavaly nagydöntős Clevelandnek a sikerhez. A Cavaliers mellett egy másik keleti nagycsapat a Detroit Pistons is meglepő vereséget szenvedett, méghozzá hazai pályán, a nem túl erős Philadelphia ellen.

Eredmények:
Atlanta Hawks - Houston Rockets 75-83
Orlando Magic - Los Angeles Clippers 110-88
Boston Celtics - Seattle SuperSonics 111-82
Detroit Pistons - Philadelphia 76ers 82-83
Miami Heat - New York Knicks 88-91
New Jersey Nets - Cleveland Cavaliers 104-99
New Orleans Hornets - San Antonio Spurs 100-75
Milwaukee Bucks - Utah Jazz 110-114
Dallas Mavericks - Charlotte Bobcats 118-93
Denver Nuggets - Memphis Grizzlies 108-86
Golden State Warriors - Toronto Raptors 117-106