Vágólapra másolva!
Az MKB Euroleasing Sopron nőikosárlabda-csapata a magyar szövetség (MKOSZ) és liga egyetlen rendezvényén sem vesz részt addig, amíg 18 éves játékosa, Krivacsevics Tijana ügyében nem születik jogerős döntés - tájékoztatta az MTI-t a klub.

Ez azt jelenti, hogy a soproniak addig nem lépnek pályára egyetlen bajnoki meccsen sem és nem vesznek részt a liga, illetve a szövetség ülésein, amíg ez a június 6. óta húzódó ügy meg nem oldódik.

"Tijana játékengedélye a pécsieknél van, ahol amatőr státuszban szerepelt" - mondta Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője. "Amikor a játékos 18 éves lett, aláírta velünk élete első profi szerződését. A pécsiek szerint ezt nem tehette volna meg és a nálunk készülő játékos részére nem adták ki a játékengedélyét, így ő nem szerepelhet a csapatunkban. Egy magyar válogatott játékossal bánnak így, ennek az ügynek Krivacsevics a legnagyobb vesztese, aki semmiről sem tehet. Számunkra felfoghatatlan, hogy az MKOSZ illetékes testületei 125 nap alatt nem tudtak egy jogerős határozatot hozni. Nem az a baj, hogy nem adtak nekünk igazat, hanem, hogy ennyi idő alatt sem született jogerős ítélet."

Török hozzátette: ha a hét végéig nem rendeződik Krivacsevics ügye, akkor a soproniak szombaton már nem lépnek pályára a ceglédiek elleni bajnokin.

Az MTI megkeresésére sem az MKOSZ elnöke, Berényi János, sem Sterbenz Tamás főtitkár nem kívánta kommentálni a történteket. Sterbenz annyit mondott, hogy az elmúlt hetek történéseiért és nyilatkozataiért minden érintettnek vállalnia kell a felelősséget.

A Krivacsevics-ügyhttp://www.origo.hu/sport/kosarlabda/20081001-szerdan-rajtol-a-noikosarlabdabajnoksag.html?pIdx=2