Vágólapra másolva!
A Sopron hazai pályán sima győzelmet aratott a francia Lille felett a nőikosárlabda Euroliga 3. fordulójában.

eredmény, B csoport, 3. forduló:
MKB-Euroleasing Sopron - Lille (francia) 81-57 (17-14, 24-16, 18-13, 22-14)
a magyar csapat pontszerzői:
Holt 23, Milovanovic 20, Horti 18, Krivacsevics 8, MacLeod 7, Honti 5

A múlt héten Velencében mérlegét ötvenszázalékosra rontó magyar bajnok és a B csoportban sereghajtó Lille kiegyenlített nyitónegyedet vívott, melyben hazai részről főként Horti Dóra és a másik center, a pécsiek által vitatott módon klubot váltott Krivacsevics Tijana jeleskedett.

A folytatásban a franciáknál remeklő amerikai Jolene Anderson kosarai ellenére tovább nőtt az Amber Holt vezette házigazdák előnye, akik Honti Kata utolsó másodperces triplájával a félidőben már 41-30-ra elhúztak.

Fordulás után egyre magabiztosabb lett Székely Norbert együttesének fölénye: a harmadik negyedet öt ponttal hozták a hibátlanul büntetőző közönségkedvencek, Jelena Milovanovic mindenhonnan betalált, miközben a rivális már fáradni látszott.

A 35. percben - a közönség skandálása közepette - kialakult a "közte húsz", innentől pedig a Lille már lélekben feladta a kilátástalan küzdelmet. A meccs hőse a nyáron Magyarországra szerződött Holt volt, aki 23 ponttal és 13 lepattanóval zárt. A soproniak egy hét múlva a bombaerős CSZKA Moszkvához látogatnak.

Székely Norbert vezetőedző: "Az első félidőben kissé ritmustalanul játszottunk, nehezen törtük fel a franciák védelmét, de utána felgyorsultunk, és gördülékenyebben mentek a támadások. Ez volt az első hazai Euroliga-meccsünk, ilyen győzelmekre lehet alapozni."