Vágólapra másolva!
A nőikosárlabda-Euroliga 2008-2009-es kiírásának második elődöntőjében az MKB-Euroleasing Sopron 85-78-as vereséget szenvedett a házigazda Halcón Avenida Salamanca együttesétől, így vasárnap a bronzéremért mérkőzhet az orosz Jekatyerinburggal.

Nőikosárlabda-Euroliga, Final Four, 2. elődöntő:
Halcón Avenida Salamanca - MKB-Euroleasing Sopron 85-78 (21-14, 20-21, 20-18, 24-25)
Salamanca
pontszerzők: Willingham 20, Snow 17, Stampalija 14, Sanchez 11/6, Basko 10, Dominguez 8/3, De Mondt 3/3, Rovia 2, illetve Holt 21/9, Honti 13/6, MacLeod 13/6, Eördögh 12/6, Krivacsevics 9, Horti 5, Horváth Zs. 3/3, Milovanovic 2

Elkövetkezett a nagy nap, amire a soproni kosárlabda-szurkolók annyira vártak: az 1998-as Ronchetti-kupa-győzelem után újabb nagy nemzetközi siker kapujába érkezett kedvenc csapatuk.

Székely Norbert rendkívül fiatal együttes ugyan már a Final Fourba jutással is kivételes bravúrt hajtott végre, az ugyancsak ifjú tréner szerint nem teljesen kizárt a zöld-sárgák végső sikere sem. Az [origo]-nak nemrég adott interjújában Székely elmondta, hogy igenis van realitása a soproniak végső győzelmének, és ezt a Pécs ellen hazai pályán elveszített Magyar Kupa-döntő után is megerősítette.

Ezzel együtt természetesen nem Eördögh Editék voltak az esélyesi a házigazda Salamanca elleni elődöntőnek, de bizonyosak lehettünk abban, hogy mindent megtesznek majd a még szebb eredményért. A soproniak fellépését megelőző orosz elődöntőben az is kiderült, hogy ha sikerül az MKB-bravúr, akkor összejöhet a mindkét finalista részéről magyar érdekeltségű döntő.

Első negyed:
A hazaiak vezethették az első támadást, de Willingham lépéshibát követett el, így jöhetett a Sopron, és Milovanovic kosarával meg is szerezte a vezetést.

A hazaiak villámgyorsan fordítottak, de Holt labdát szerzett, és egy ziccerrel közelebb hozta a Sopront. Egymás után kétszer is 2+1-gyel szereztek három pontot a hazaiak, így megléptek 10-4-re.

Holt kettőből egy büntetőt dobott be, egyelőre ő az egyetlen soproni játékos, akit ezzel együtt láthatólag nem viselt meg a spanyol szurkolók által teremtett egészen elképesztő hangulat. A soproniak nagyon esetleges támadójátékot mutattak, a védekezés sem volt az igazi, így Székely Norbert 15-5-nél időt kért.

Honti tett vissza egy lapattanót a spanyol (amerikai) óriások között, majd Horváth Zsuzsa dobott szép hármast, 16-10-re jött ezzel fel a Sopron. Hontit csak fault árán tudták megállítani, időt kért a spanyol csapat. Holt is beemelt egy triplát, már csak kettő volt a spanyol előny.

A negyed hajrájában - magyar szempontból a lehető legrosszabbkor - De Mondt dobott hármast, így hét pontra tornázták vissza a különbséget a spanyolok.

Második negyed:
Székely Norbert beküldte Eördögh Editet, Horváth Zsuzsa második triplakísérlete pedig lejött a gyűrűről. Eördöghé már nem, így szerencsére nem tudtak jobban megszökni a spanyolok.

MacLeod és Holt rontottak el egy kecsegtető kettő az egy elleni helyzetet, másodszorra viszont már szerencsére működött ez a leosztás. MacLeod hármasa célt tévesztett, Eördögh viszont megint bedobta, így úgy-ahogy tartotta a lépést a Sopron.

Holt is triplát dobott, a kinti dobásokra nem lehetett panaszuk a soproniak. A palánkok alatt tehetetlenek voltak a soproniak, ráadásul beesett egy spanyol tripla egy, így tizenegy pontos hazai előnynél Székely Norbert újfent kénytelen volt időt kérni.

Holt remek egyegyezés utáni leforgásból dobott egy duplát, Sánchez viszont újabb triplát dobott, kialakítva az eddigi legnagyobb különbséget (41-29). Gyors MacLeod-, majd Krivacevic-dupla, ismét feljebb jött a Sopron. MacLeod az utolsó pillanatban egy szép tempóval hat pontra hozta fel a Sopront, így "lőtávolon" belül maradt a magyar csapat.

Harmadik negyed:
Horti az első igazi magyar centergólt szerezte, négy pontra jött fel a Sopron. Horti ezután faultot harcolt ki, de sajnos csak az egyik büntetőt dobta be.

Horti nagyon összeszedte magát a szünetben, és egy újabb kétpontossal jelentkezett. Egy pillanatnyi rövidzárlat, és újra nyolc ponttal lépett el a Salamanca.

Zónavédekezéssel próbálkozott a Sopron, sajnos nem nagy sikerrel, ismét kilenc ponttal húztak el a spanyolok. Egy Krivacevic-büntető, egy MacLeod-tripla, már csak öt pont a különbség. Eördögh-MacLeod kombináció, három pontra zárkózott fel a soproni csapat.

A negyed hajrájából a Salamanca jött ki jobban, így nyolcpontos előnnyel várhatta az utolsó játékrészt.

Negyedik negyed:
Horti lépéshibát vétett, az ellentámadásból büntettek a spanyolok, megint közte tíz. Honti passzából Krivacevic hozta megint tízen belülre a Sopront, amely ezt követően kivédekezett egy spanyol támadást úgy, hogy a hazaiaknak lejárt a támadóidejük.

Dominguez hármast hintett, ezzel megint tíz fölé kúszott a különbség. Sőt, tizenötig, négy perccel a vége előtt eldőlni látszott a meccs.

MacLeod-triplával indított egy utolsó, kétségbeesett rohamot a Sopron, Székely Norbert is érezte, hogy ez az utolsó lehetőség, és időt kért. Eördöghöt hárompontos-kísérlet közben faultolta Sánchez, az egykori válogatott játékos pedig jó szokásához híven mindhárom büntetőt bedobta.

MacLeod újabb triplát dobott, már csak hat pont volt a különbség. 30 másodperccel a vége előtt az amúgy remekül játszó Holt mindkét büntetőjét elrontotta, ezzel minden eldőlt.

Így láttuk mi:
Megilletődötten kezdett a soproni csapat, a hazai szurkolók által síppal, dobbal, nádihegedűvel, valamint légószirénával keltett pokoli hangzavar láthatóan bénítólag hatott a vendégcsapat fiatal játékosaira. Szerencsére a játékot sérülten vállaló amerikai légiós, Holt remekelt, így ennek, valamint egy jó ütemben történt Székely időkérésnek köszönhetően nem tudtak elhúzni a spanyolok.

Centerposzton kritikán aluli volt a magyar csapat játéka, a külső dobások viszont be-beestek, így tartotta a lépést az MKB, de utolérnie nem sikerült a hazaiakat. Hullámvasútra ültek a csapatok: tíz pont körüli különségig elmentek a spanyolok, onnan négy-öt körülre visszajött a Sopron, de ennél közelebb kerülni nem tudott.

A játék képe végig hasonló volt, és bár a harmadik negyed hajrájában, amikor már csak három ponttal vezetett a Salamanca, felcsillant a remény, ezen a ponton nem tudtak átlendülni a soproniak. Az utolsó tíz perc egyes szakaszaiban még a komoly vereség is benne volt a meccsben, azonban Székely Norbert csapata még mínusz tizenöt pontról is megpróbálta a lehetetlent, így végül elviselhető különbségű vereséget szenvedett.