Vágólapra másolva!
A Rátgéber László vezette Szpartak Moszkva sorozatban harmadszor nyerte meg a nőikosárlabda-Euroligát, miután a négyes döntő fináléjában 15 ponttal legyőzte a házigazda Salamancát.

Eredmény, döntő:
Szpartak Moszkva (orosz) - Salamanca (spanyol) 85-70 (22-21, 24-13, 20-20, 19-16)
pontszerzők:
Taurasi 31/15, Bird 13/3, Jackson 13/6, Fowles 12, Karpunyina 9, Kuin 3/3, Oszipova 2, Scsegoljeva 1, Miller 1, illetve Willingham 25/3, Sanchez 16/3, Basko 12/3, Snow 10, Stampalija 4, De Mondt 3/3

A még csak félházas Jekatyerinburg - MKB-Euroleasing Sopron bronzmérkőzés (80-56) után háromnegyed órával már egy tűt sem lehetett leejteni a Sánchez Paraiso Csarnokban, ahol több mint ötezer üvöltő-kürtölő salamancai szurkoló próbálta megfélemlíteni a Rátgéber László irányította címvédőt.

A csapatok amúgy futballos mintára gyerekek kíséretében vonultak be, minden játékos kezét egy-egy hátrányos helyzetű apróság fogta, ugyanis az európai szövetség így kívánta felhívni a figyelmet az árva vagy súlyos beteg kicsik támogatására.

A bombaerős oroszok és a fanatikus hívek által űzött házigazdák kiegyenlített első negyedet produkáltak, a vendégeknél főként az elődöntőben 33 pontot szóró - és a világ jelenlegi legjobb kosarasaként emlegetett - Diana Taurasi volt elemében. A folytatásban a spanyol gárda 7 perc alatt mindössze 4 pontot hozott össze, miközben a túloldalon Sue Bird és az ugyancsak olimpiai bajnok Taurasi ontotta a találatokat, így a félidőben 46-34 volt az állás.

Nagyszünet után a hazaiak kétszer is felzárkóztak 10 pontra, ám a zsákolási tudományáról híres Sylvia Fowles és a 195 centijével triplákat szóró ausztrál világbajnok, Lauren Jackson tett róla, hogy ennél közelebb nem kerülhessenek. A 66-54-ről induló zárószakaszban a salamancaiak mindent megtettek a szépítésért, lelkesedésük mégis kevésnek bizonyult a túlerőben lévő "világválogatott" ellen. A vége sima moszkvai siker lett, a Szpartak tehát a tavaly érkezett magyar szövetségi kapitánnyal a "fedélzeten" is megvédte címét a földrész első számú vetélkedésében.

"Mindenkinek köszönöm Magyarországon, aki hozzásegített ehhez a páratlan sikerhez, hálás vagyok a játékosaimnak, az ellenfeleknek, bíróknak, edzőknek egyaránt" - nyilatkozta Rátgéber László. "Örülök, hogy nem okoztam csalódást a magyar kosárlabdasportnak, higgyék el, nagyon nehéz volt két aranyérem után átvenni, és újabb diadalra vezetni a Szpartakot. De megcsináltam! Taurasi a világ legjobb játékosa, Bird pedig minden idők legkiválóbb bedobója, Jackson igazi szupersztár, valamennyiükre büszke vagyok."

a 3. helyért:
Jekatyerinburg (orosz) - MKB-EUROLEASING SOPRON 80-56

A négyes döntő végeredménye:
1. Szpartak Moszkva
2. Salamanca
3. Jekatyerinburg
4. MKB-EUROLEASING SOPRON

Az elmúlt tíz év győztesei:
2000: Ruzomberok (szlovák)
2001: Bourges (francia)
2002: Valenciennes (francia)
2003: Jekatyerinburg (orosz)
2004: Valenciennes
2005: Szamara (orosz)
2006: Brno (cseh)
2007: Szpartak Moszkva (orosz)
2008: Szpartak Moszkva
2009: Szpartak Moszkva