Vágólapra másolva!
A csapat rutintalanságát tartja az elsődlegesen leküzdendő akadálynak Rátgéber László, a vasárnap Lettországban elrajtoló Európa-bajnokságra készülő nőikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

"Bátran mondhatom, hogy legnagyobb ellenségünk a tapasztalatlanság, hiszen a 12 lányból eddig mindössze hárman jártak Eb-n, ráadásul 2003-ban Vajda Anna és Englert Orsolya, illetve 2001-ben Újhelyi Petra sem kapott sok lehetőséget - nyilatkozta a szakvezető.

"Ez egy szerethető szép kosárlabdát játszó, tapasztalat nélküli csapat. A legnagyobb kérdés, hogy mentálisan mennyire leszünk képesek jól szerepelni. Szeretnénk agresszívak lenni, nagy sebességen játszani, de ez mind mentálisan dől el. Boldog lennék, ha továbbjutnánk a csoportból, s nemcsak azért, hogy ne rossz érzéssel, ázott verébként térjünk haza, hanem, hogy meccseket játsszunk. Ez a válogatott fejlődni fog még évekig."


Ami a csoportellenfeleket illeti, Rátgéber bizakodóan tekintett az Eb első szakasza elé: "A görögök ellen kezdünk, a lengyelek ellen végzünk, mindkét válogatottal szemben van esélyünk. A középső mérkőzésen a lettek mellett nemcsak az szól, hogy házigazdák, hanem ők részt vettek tavaly a pekingi olimpián is. Nagyon boldog lennék, ha az első háromban végezve továbbjutnánk a középdöntőbe. Nemcsak azért, mert presztízsről van szó, hanem mert ennek a csapatnak szüksége van nemzetközi tétmeccsekre."

Fűrész Diána, a csapat játékosa hasonló véleményen van: "Az első csoportkörből szeretnénk továbbjutni, az ezt követő célt viszont nem tudom meghatározni. Szeretnénk minél jobban szerepelni."

A magyar válogatott pénteken délelőtt, Prága érintésével utazik Rigába, majd onnan bő kétórás buszutat követően érkezik meg a lett fővárostól mintegy 200 km-re fekvő Liepajába.